2009. május 11., hétfő

Játszmák - folytatás

Néhány hónappal ezelőtt írtam már a játszmáról.
Hát most akkor folytatás. Ma reggel felhívott a nő, hogy elmondja, kéri folytatni az eljárást. Nem megy a dolog...
Kérdeztem," és meddig ment?
- Kb. három hétig.
- És mit csinált eddig?
- Hát vártam."

Most tehát elkészítettem a folytatás iránti kérelmet.

Közben eladták a nő nevén futó vállalkozást, - amihez a férje olyannyira ragaszkodott. Közben kifizették a hitelt a gépkocsin, amire a pénz a nőnél volt. Így most egy fillér megtakarítást se mondhat magáénak.
Közben az egyik gyerek két hónapi köhögése és azonosíthatatlan kiütései után tartósan betegnek nyilvánították, és az apa gyesre ment vele.
Aztán kiderült az is, - hogy míg az anya a gyerekkel a klinikán volt, és már valamiféle nemi úton beszerzett fertőzésre is gyanakodtak az orvosok, ami bőrkiütéssel is járt, és a nő kerek perec rákérdezett a férjénél, hogy volt-e más nővel, mire a férj bevallotta, hogy persze, hogy volt- már a nő őszi különköltözés előtt hosszasan megcsalta a feleségét.
Aztán egy fullos lakásfertőtlenítés után hazajöttek a gyerekkel, és a férj ott akarta folytatni, ahol abbahagyták.
De a nő képtelen volt.

Aztán a férj ultimátumot adott, ha estére nem lesz vele olyan, mint régen, akkor haza se jöjjön.

Hát nem ment. Aznap az anyóséknál aludt a gyerekekkel, most meg ismét a szüleinél lakik.

Hát itt tartunk.

A népi példázat, amiben a kutya és a szalonna egyszerre említődik, ismét csak igaznak bizonyult.

Nincsenek megjegyzések: