2017. február 12., vasárnap

Mama

Tegnap volt egy éve, hogy eltemettük...

Mennyivel könnyebb lenne nektek, ha már én nem lennék- mondogatta. Mi meg győzködtük, hogy ne is gondoljon ilyenre, és soroltuk, hogy melyik gyerekkel milyen  történések vannak, mit kell megoldani, elintézni... Aztán belátta, hogy vele, aki egyedül boldogul, jól van, és  nem igényel mást, minthogy naponta benézzen hozzá valaki, vagy átmenjen, amikor a felső polcról szeretne valamit levenni- akinek mindőnk közül a legstabilabb az anyagi helyzete és egyedül képes élni - tényleg nincs semmi gond. Amikor végül menni akartál, elkísértelek ameddig lehet, aztán elengedtelek.

Azóta hányszor jutott eszembe, hogy óh, ezt majd anyukával megbeszélem,  vagy megkérdezem tőle este,  amikor majd telefonon beszélünk, vagy na, majd hogy fog csodálkozni, ha ezt elmesélem neki... és csak percek múlva jut eszembe, hogy nem fog telefonálni, nem tudom neki elmesélni.

Mama, ha tudnád mennyire hiányzol, hogy a két kezemmel kaparnálak ki, ha ezen múlna, csakhogy itt legyél!
Ez nem igazságos így...
Hatvan évig mindig itt voltál nekem.

Már nincs annyi időm, hogy hozzászokjam a hiányodhoz


2017. január 21., szombat

Emlékvillanás

Hallgatom Jókai Annát ahogy Paor Lillával beszélget...
Azt mondja, hogy amikor tanított, akkor azt szerette, hogy odaállva az osztály elé érezte, hogy szeretik, mert egy tanár is szeretetre vágyik, és olyan jó dolog volt, hogy amikor tanított, akkor pedagógusnapon mindig ő kapta a legtöbb virágot, otthon mindig tele volt vele kád.

A pedagógusnapi virágról bevillant egy emlék.

Talán második gimnazisták lehettünk, boldog 16 évesek, amikor egy igen fiatal orosz tanárt kaptunk. A gimnáziumban, ahová jártunk, zömében középkorú vagy idősebb emberek tanítottak, pár fiatal volt csak, akik azonnal komoly formát vettek fel, mihelyst tanítani kezdtek,  de a mi orosz tanárunk a fiatalok közül is kitűnt, hiszen Levi's farmerban járt, és óh jajj, zsebes farmer cipője volt. A cipő külső részén volt egy patentos zseb. A tanár úr pár évvel volt nálunk idősebb, de megmaradt lobogó lelkű diáknak, amit mi éreztünk is. Szerettük az óráit, mert nagyon más volt az addigi tapasztalásunk szerinti óráknál.

No, miután nem tudtuk eldönteni, hogy ki  is adja át neki az osztályból a pedagógus -napi virágcsokrot -értsd jól, ki kapja tőle a virágért járó puszit- eldöntöttük, hogy ez már pedig úgy lesz, hogy mindenki kap egy szál virágot, és szépen sorban felállva egyenként adjuk neki át a virágot...

Mi jó bulinak gondoltuk, de amikor az első szál virág után, amit megilletődve vett át (gondolom ez volt neki az első pedagógusnapja, amikor őt ünnepelték) észrevette, hogy jön a következő diák, meg az azt követő, meg az azt követő, egészen a harmincadik gyerekig, akkor könnybe lábadt a szeme, és igen suttogó hangon tudta csak elmondani az utolsó szál virág átvétele után, hogy nagyon köszöni, de nem is gondolta volna, hogy ennyire kedveljük őt...
Pedig de, ennyire kedveltük!

2016. december 29., csütörtök

Divatos szólamok

Azért ez nem teljesen így van ám, ahogy ezt a 'jajjdeokosvagyokmajdénmegmondomatutit' Kata írja. elolvastam, de kár volt azért az öt percért is amit rááldoztam. A kedves hölgy alapkiindulása a hibás. Merthogy a kedves blogoló nagy családban élő nagymamája, aki hajnalban kelt és kiszolgálta a családot meg a háztájit pár más női családtaggal közösen, - mást nem kellett, hogy csináljon. Ez volt a főfoglalkozása. De a világháborúk- amikor generációnyi férfiak estek ki a munkából meg az életből- a korábbi szerepeket újraosztotta. A nőknek kellett menni a gyárba nekik kellett helytállni mindenhol- ahova nem jutott férfi. Ezek a nők aztán már úgy nevelték saját lányaikat is, hogy helyt tudjanak állni, hogy lehetnek ők is valakik, hogy tanuljanak, hogy bármi- ami csak akar, lehet és legyen belőle. A nők egyenjogúsodtak- és kivívták egyenjogúságukat mindenhol. És miután egyenjogúak lettünk joggal várjuk el a velünk egyenjogúaktól, hogy mindenhol legyünk csak egyenjogúak. A tűzhely mellett a konyhában, a mosógép mellett és a porszívóra sincs ám ráírva, hogy csak nők használhatják. Gyereke sem csak a nőnek születik, nemcsak neki van kilenc hónapja felkészülni az elkövetkező kialvatlan évekre, hanem a férfinak is. Ám én ezzel csak azt akarom mondani, hogy a férfiakat is fel kell készíteni az egyenjogúságra - gyermekként arra nevelni őket. Hogy végre beláthassa mindenki, hogy a háztartás vezetés, a család ellátása egy soha véget nem érő, nem befejezhető munka- amit már nem lehet csak a nőre hárítani. Mert ha ez az áthárítás megvan, akkor a társadalom szemérmesen csak annyit mond, hogy a férfi családjáért dolgozik éjjel-nappal (gyengébbek kedvéért: soha nincs otthon, mert ott a gyerek, gyereke, akiktől egy perc nyugalom sincs) amikor meg a nő panaszkodik, hogy mindent neki egyedül és tényleg fizikálisan_egyedül_ kell csinálni,- akkor ő hisztis... mert hol van már az a nagycsalád, ahol nagymama, dédmama, húgok és nővérek meg sógornők állnak segítségként rendelkezésére a frissen született gyerek meg anyja mellett. Vagy te hallottál mostanában barátnőid körében arról, hogy szülés után hat hétig az anya gyerekágyat fekszik- azaz hat hétig nem kel fel, nem dolgozik sem a háztartásban, sem a gyerek körül- mert a szervezetének regenerálódni kell és őt meg a gyereket a nagycsalád látja el felváltva, etetik, gondozzák a gyereket, ellátják a háztartást. Mert már én sem találkoztam ilyennel amikor nekem gyerekem született a klinikáról öt nap után hazamentünk és ..... és ottmaradtam kettesben az újszülöttel. És persze nem volt időm hisztizni! :D

2016. szeptember 30., péntek

Étterem kritika: Tavacska Pizzéria, Kávézó és Fagyizó

Kicsit nem vagyunk itthon és máris micsoda kis szuper hely keletkezett a Királyok útja 26 alatt, az addig üres, kevéssé gondozott telken!
Kerti tó, csobogó, virágok, asztalok,  és láss csodát, végre egy hely, ahol nem kivágták a fát, hanem köré építették az éttermet!
A mai világban, amikor úgy tűnik,  hogy a fő ellenség a fa, mert bármire készülnek, a legelső lépés, hogy kivágják az ott lévő fát- nos ez olyan nyitás, hogy azonnal szereti az ember a helyet.
Könnyű is szeretni, mert minden új, szép, gondosan megtervezett,  bekívánkozik az ember az étterembe.





A hely önkiszolgáló, de ez nem akadályozza meg a személyzetet abban, hogy segítsen kivinni a megrendelt ételt.

"Kemencében sült PIZZA a DUNA PART közelében! Olasz tészták! Orosz specialitások! Kézműves Fagyi! Olasz Sütik!'- hirdetik  étlapjukon és facebook oldalukon.

No de ha pizza  van a kínálatban, főleg ha kemencében sütik, hát ki tudna ellenállni?
A hely felfedezése után másnap már ott is ebédeltünk.
Szép szeptemberi napsütéses dél volt, nem siettünk, hiszen egy kemencét fel kell fűteni, hadd nyissanak csak ki, hadd készülődjenek a vendégekre.

Bent a pultnál a kedves mosolygós, magyarul tökéletesen, kicsi akcentussal beszélő (szívünknek mindig kedves, és nagy- nagy tiszteletet ébreszt bennünk,  ha halljuk, hogy a mi ékes-édes anyanyelvünket valaki tökéletesen elsajátította) hölgy vette fel a rendelésünket. 
Azonnal kezünkbe is kaptuk az italunkat egy bodzás és egy málnás limonádét, valamint egy elektromos kis szerkezetet, amin majd értesítenek bennünket, ha kész a megrendelt pizzánk és mehetünk érte. 
Leültünk egy szép napos asztalhoz, és belekortyoltam a bodzás limonádémba.
Szebb volt, míg nem ittam belőle, bár igen átlátszó ital volt. Valószínűleg mellényúlt a mixer, mert a bubble gum szörpös üvegből öntött,  de a szörpöt  szódavízzel hígította és két fél szelet citrom képviselte a limonádé vonalat.
A baj csak az volt, hogy én nem kedvelem a bubble gum ízt, mert olyan energia-ital feelingje van- azt meg ki nem állhatom. Éppen vissza akartam vinni a téves ízű italt, mikor R azonnal önfeláldozó módon átadta nekem a málnás a limonádéját. Nos, az is málnaszörp volt (a nem túl jófajtából) szódával, két szelet citrommal a tetején. Nos, ez itt egy újragondolt ízesített limonádé lehetett...



Na de majd a pizza, mindenért kárpótol!  Kisvártatva meg is szólalt az elektromos rendelés jelző és két órási tányéron már hoztuk is az egyik a pultos segítségével a két frissen sült pizzát.
Vékony olasz tésztás, ahogy szeretjük.
Én sonkás ananászos hawai pizzát kértem, R pedig szalámis csípős pizzát.
Szaglászok a levegőben, de semmi pizza illat. Semmi oregánó, bazsalikom, rozmaring illat... Hiányzott  a tipikus pizza fűszer trió mindkettőnkéről.

Mindkét pizzán állt a zsír,  és a reszelt sajt szálai meredeztek a tetejéről.
Azonnal egyetértettünk benne, hogy nem véletlenül nem együtt sütik az olaszok a pizzát a kicsit is zsírosabb feltétekkel,  hogy ne áztassa el a tésztát. Na de hát a sonka hogy lehet zsíros?
Az első falat után azonban konstatálnom kellett, hogy az én hawai pizzámon, az ígért sonka helyett, igaz bőségesen,  de mégiscsak bacon szalonna volt. Hát ettől lett annyira zsíros...







A másik pizzát kicsit mentette a csípős íz, de azon is a legolcsóbb tescós, kétféle ízben csomagolt szeletelt paprikás és paprika  nélküli szalámi lehetett, amiből szintén bőven olvadt ki zsír.
Hát nem volt szerencsénk. 
Vagy elfogyott minden rendes pizzára való, az ízesített fűszerezett pizzasszósztól kezdve a rendes feltétekig és mozzarella sajtig minden, vagy szabadnapos volt a pizzasütő...

A  környezet viszont gyönyörű. Sajnos, ez azonban nem elég egy jó étteremhez.

Azért még egyszer rápróbálunk, hátha csak nem volt szerencsénk, hátha csak éppen rosszkor mentünk.
Majd a második esély tapasztalatait is megosztom.








Játszani is engedd

Reggel elmentek és vettek egy Monopoly-t.
Csak azt nem tudom, mikor lesz idejük játszani... Örökké dolgoznak - hogy egyszerű legyen az életük csak ritkán azonos időpontokban-, aztán tanfolyamra,  szakképzésre járnak.
Nehéz a mai fiatalok élete.

2016. augusztus 8., hétfő

Ypern

Voltunk Ypernben. Igen, ott volt az első harci gázfegyver alkalmazása a modern-kori háborúk történetében, és ott volt az első alkalom, hogy állóháború alakult ki a hadban álló felek között. Tudható, hogy pár százezer embert halt meg ezen a kis területen, és mindössze egy 8-10 kilométeres sávot foglalgattak oda-vissza egymástól, lövészárkokban nyomorogva, keserves és kegyetlen körülmények között.

A város ma már, száz évvel a borzalmak megtörténte után, olyan, mint bármelyik más város. De minden este hét óra után összegyűlnek az Brit Nemzetközösség által emelt emlékmű körül és minden este nyolc órakor felhangzik a "last call" a számos és megszámlálhatatlan, a műemléken sűrű sorokban, minden létezhető szabad falfelületen felvésett több mint ötvenezer név szerint említett és a soha meg nem talált, a soha  nem azonosított névtelen, sírhant nélküli   háborús hős tiszteletére, aki ott lelte halálát élete virágjában, vagy még azelőtt, hogy felnőtt élete egyáltalán elkezdődhetett volna...



Aztán kifelé autózva a városból,  a házak között itt-ott felbukkanó  katonai temetők egyikénél megállva és  kitűnő gondossággal rendben tartott  emlékhelyen, a bejáratnak háttal a nyugat felé tájolt egyforma, katonai temetőkre jellemző  hófehér sírkövek vésetét böngészve az embernek sírhatnékja támad, mert  az ott nyugvók nagy részének még csak a neve sincs a fejfájára felvésve...
Unknown. 
Known unto God

Bár a felíratok a temetőben hősökről, önfeláldozásról, dicsőséges halálról, soha el nem múló háláról szólnak- azt gondolom ez a több százezer ember-  egyes források szerint  több mint hatszázezren haltak itt meg- értelmetlen, kegyetlen és idő előtt halála mellet még most, több, mint száz évvel később sem  mehetünk el fájdalom és háborúellenes érzelmek nélkül.







2016. augusztus 1., hétfő

Valahol Oroszországban

van egy olvasóm, aki akit kérek, hogy írjon már legyen kedves kedves egy kommentet ide, hogy megköszönhessem neki a kiemelt figyelmet, és kifejezhessem a reményemet, hogy  tetszett neki, amit olvasott.

Szia olvasó, integetek neked a klaviatúra mellől!


2016. július 30., szombat

Belga erdő

Egy szál virágot, egy madarat, egy állatot, még egy legyet, vagy méhecskét se, semmit se láttunk. Nem volt. 
Csak a szél zúgása. 

Se harkály, se szarka, se varjú, se semmi. 

Egyébként nagyon szép volt,  hatalmas fák voltak, jó levegő, csend volt, de nagyon furcsa volt.