2009. május 10., vasárnap

Salem Express









"A Salem Express 1991. december 16-án a szaúdi Jeddah városból tartott Safagába tele mekkai zarándokokkal, amikor éjfélkor belerohant egy zátonyba. Az utasok java aludt, amikor a hatalmas ütközéstől lecsapódott a komp rámpája, és az azon keresztül gyorsan beáramló víz a 100 méteres hajót gyorsan elsüllyesztette.
A hibás mentőakciónak és a pánikoló személyzetnek köszönhetően az utasoknak alig volt esélye a menekülésre, 180-an élték túl a hivatalos papírok szerint 700 utasból. (Egyesek szerint több mint ezren voltak a hajón.)

Az említett rámpa a süllyedés során visszacsukódott, de nem záródott - csak a tehetetlensége tartotta csukva, a nagyobb hullámzásban ott merülők akár az ajtó mozgásából adódó nyikorgást is hallhatták - az arra érzékenyek számára tovább növelve a hely amúgy is nyomasztó hangulatát. A roncs raktere elvileg nem merülhető, de kisebb-nagyobb réseken azért a búvárok sűrűn behatoltak a komp belsejébe.

Egy több napos vihar akkora erőket ébresztett a roncson, hogy a hátsó részen található rámpa leszakadt. Ennek következtében a roncs belseje kitárult, és biztonságosan hozzáférhető lett a búvárok számára.

A belső részben rengeteg személyes tárgy, szétroncsolódott jármű található. Talán nem kell külön felhívni a figyelmet, hogy kegyeleti okból (illetve egyébként sem illik semmit elhozni a tengerből, legyen az roncsdarab vagy korall) nem ildomos a tárgyakat bolygatni, pláne nem szuvenírként elhozni."

http://www.divecenter.hu/hirek/1628/feltarult-a-salem-express

Nincsenek megjegyzések: