2010. november 6., szombat

Hibás teljesítés

Lám-lám, nemcsak nekem ez a véleményem. Ami külön érdekes Ruttner okfejtésében az az, hogy a korábbi állami tulajdonban lévő Magyar Alumíniumipari Tröszt terveztette, kivitelezte a tározókat, a magyar állam engedélyezte azok megépítését, sőt a mai magyar állam közhatalmai jogosítványát gyakorolva ellenőrizte a tározókat a katasztrófa előtti héten, és mindent rendben talált. ( ja hogy Illés államtitkár úr egy hozzá nem értő tanárt (aki mellesleg korábban Illés személyi titkára volt) Zay Andreát, a búbos banka kör tagját nevezte ki az ellenőrző hatóság vezetőjévé?...)

A MAL Zrt. a Magyar Államtól vette meg a privatizáció során az egészet cakkli-pakkli. Ha tehát most gond van és a felelősséget a MAL Zrt-re hárítják, akkor a MAL Zrt. joggal fordulhat a Magyar Állam ellen, hogy a neki eladott vagyontárgy nem rendelkezett azokkal a biztonsági követelményekkel, azokkal a kötelező tulajdonságokkal amelyekkel rendelkeznie kellett volna, és amelyek meglétében ő mint vevő joggal bízhatott. Ez tipikus hibás teljesítés, annak minden jogi konzekvenciájával. A Ptk. 310. §szerint szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint.

Itt tehát bármerről kerülöm a kérdést, minden oldalról a Magyar Állam a hunyó. Hát akkor tessék szépen elhárítani a kárt, és köszönettel elfogadni a MAL Zrt. által felajánlott öt éven át nyújtandó évi 300 milliós, összesen másfél milliárdos felajánlást. De ezt a Magyar Állam - kormánybiztosa révén nem engedi. Ergo a Magyar Állam nem akar fizetni? Se erről, se arról.

Nem kéne ennek így működnie, nem kéne így hírt verni, hanem szépen csendben az összes energiát a helyreállításra és a károk felszámolására fordítani. Nem mutogatni, nem a parlamentben nyíltszíni taps kíséretében bejelenteni letartóztatásokat, nem könnyesen világgá kiáltani, hogy Kolontáron nem lehet többé lakni -mert tényleg nem. De tenni kéne érte, hogy lehessen, annak aki mégis ott akar.

Nem jól működnek a dolgok.

Egyre több helyről hallani, anyám, én nem ilyen lovat akartam...

1 megjegyzés:

s@só írta...

...azt hiszem elmondtam már neked azt, amikor és ahogyan én találkoztam Illés államtitkárral (Sólyom akkori köztársasági elnök kísérője volt). Azt hiszem a véleményemet is elmondtam, akkor. Nem akarom ismételni magam, mert a véleményem azóta sem változott. Mondom és, nem csak Tutti!