2012. szeptember 23., vasárnap

E-könyvek

Az e-könyvek elérhetőségéről szól ez a cikk. Az átejtés azonban nem a cikkben, hanem a beidézett elérhetőségi helyeken van. Nagyon jó, hogy végre vannak elérhető árú e-könyvek itthon, ld. Fejős Éva könyvek 499.-Ft.-ért.
De kérem szépen a cikk sunyin hallgat arról, hogy e könyveket lehet letölteni az Országos Széchenyi Könyvtár honlapján, a Magyar Elektronikus Könyvtárból- ingyenesen.  Sok-sok száz könyv elérhető itt-ingyen.
Azok is, amelyeket ez a fenti cikk által hivakozott öt legjobbnak kikiáltott hely  többszáz forintért, sőt súlyos ezresekért ad.

Gondoltam én már régen arra, hogy az e-könyveket könyvtári formában kellene kölcsönözhetővé tenni, hiszen mi mást csinálnánk az e-könyvekkel is, mint, hogy elolvassuk őket.  Kevés az a könyv, amit az ember többször újra akarna olvasni- annál is inkább hiszen annyi a könyv és oly kevés az olvasásra szánható idő. Ehhez elég lenne egy elektronikus könyvtár tagságot váltani, elérhető áron persze.
Az Országos Széchenyi Könyvtár éves tagdíja 6.500.-Ft. amihez még  egy kártya kiállítási díj 500.-Ft-os díja is jön. Tehát évente 7.000.-Ft. Ez egy elfogadható összeg. Ezzel bemehetsz az ország legnagyobb könyvtárába és minden ott lévő könyvhöz, folyóirathoz, dokumentumhoz hozzáférhetsz.

A Fapados könyváruház által árult  olvasójegy éves díja 17.480.-Ft.  Én úgy gondolom, hogy ez kissé drága, különösen azért, mert a könyváruház olyan könyveket is pénzért árul, amit ők maguk nyilván a MEK-ről töltöttek le- ingyenesen. Náluk ezért a pénzért 1615 címből lehet válogatni, a MEK-nél 10543 dokumentumból. Ingyenesen.
Tudom persze, az állam tartja fenn az OSZK-t és a támogatói sms vagy telefonhívás sem kötelező, csak lehetőség, mint ahogy a MEK Egyesület tagdíja, az éves 1.500.-Ft. is jelképes, míg a többi elektronikus könyv forgalmazója gazdasági vállalkozásban adja el az e-könyveket, úgy, hogy az e-könyvekre  27 % Áfát kell felszámítani, míg a rendes, papírra nyomtatott könyvekre 5 %-ot.
De hogy az ingyenesen beszerezhető e-könyveket ezek a gazdasági vállalkozások pénzért árulják, az azért több a soknál.

Hogy is szól a figyelmeztetés?
"Ne hagyják magukat becsapni, átverni, megkárosítani."

3 megjegyzés:

bv írta...

pont errôl beszélgettünk délutân, Cs. örült, hogy egyes magyar klasszikusok már pár száz forintért megvásárolhatók e-könyvként, én pedig elmeséltem neki, hogy ugyanezek fenn vannak a MEK-en tök ingyen, és pár perc alatt e-könyvesíthetôk. kortárs magyar irodalmat pedig a Petôfi Irodalmi Múzeum honlapjáról indulva lehet elérni, van Szabó Magda, Závada Pál, Lázár Ervin, Mándy, Mészöly, Parti Nagy stb.

Unknown írta...

Adnál egy linket, mert én a PIM honlapjáról indulva sehova se jutottam, nemhogy a kortárs magyar irodalomhoz...

Névtelen írta...

Itt vannak a kortárs szerzők, a Digitális Irodalmi Akadémiában:
http://pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy