Vörös tengeri anziksz

A cikk a divecenter.hu búvárportálon  jelent meg.

Élmények és benyomások delfinekről, fülfájásról, zodiacokról és roncsokról.

A nyaralás előtti összepakolás jó. De hogy van az, hogy bármekkora a táskám, azt mindig pontosan és teljesen tele tudom pakolni?

Pedig most aztán -gyakorlott szafarizó lévén- már előre tudtam, hogy három póló, pár fürdőruha, egy törölköző, egy strandkendő éppen elegendő ruházat egy teljes hétre. Mégis tele van, éppen csak be tudom húzni a cipzárt és akkor még itt van ez a plusz reduktor, amit az én táskámba kell betenni, mert ez húzós, és ezt nem kell cipelni. "Beláthatod, a mi kettőnk táskája nem gurulós, ezt nekünk cipelni kell, bezzeg te kényelmesen húzod magad után..." Nahát akkor. újra kipakolás, búvárcuccok elő, mellénybe belehajtogat egy második reduktort is. Tessék, és hiába lett több a cucc, ugyanúgy feszesen húzom be a cipzárt, mint az előbb. Mégis igaz, hogy nincs az a rakott szekér, amire még ne férne?

Határt csak a 23 kilós súlylimit szab. Na, az én húzós táskám éppen huszonkettő és fél.

*

Hurghadai repülőtér, kint a parkolóban forró szél fogad. Meg se kottyan senkinek, hiszen itthon akklimatizálódtunk hetekig a negyven fokos hőségben, mosókonyhai időjárásban, itt meg kellemes sivatagi száraz szél lengedez, jó lesz ez.
A transzferbuszban fázunk. Mindenki gyors kézmozdulatokkal zárja be a légkondi befújóját, hja kérem, féltjük a fülünket!

Próbálunk sört szerezni. Nem is lesz olyan egyszerű, a sofőr visz bennünket körbe-körbe a városban, de a kiszemelt helyek egyikén sem járunk sikerrel, pedig közfelkiáltással Stellát akarunk venni.
A város koszos, nejlonzacskókat, papírokat kerget a szél, ember alig, a főutca néptelen, kihalt, turisták sehol, bezárt üzletek, fénytelen cirill-betűs neon reklámok, letérve a főútról még kihaltabb és még elhanyagoltabb a környék.

Az este úgy szakad le, olyan gyorsan, ahogyan szokott, mi meg tovább buszozunk a következő helyre, ahol szintén nem tudunk sört venni. Már kivilágítatlan utcákon megyünk, lámpa nélkül, itt-ott helybeliek csoportja üldögél kétes tisztaságú üvegportálok előtt. Egy gyors kanyarral végre begördülünk a kikötőbe, megtaláljuk a hajónkat, ám annak fedélzete két méternyivel lejjebb van, mint a kikötő partja.

A csapat női tagjai egyetértésben húzódnak háttérbe és egymás mellett topogva bizonygatjuk, hogy nincs az az isten, hogy mi oda lemenjünk azon az egy szál keskeny deszkán, amit meredeken odatámasztottak a fedélzetre. Már mindenki beszállt, nincs mese, már mi jövünk, szerényen háttérbe húzódó, toporgó társnőmet előrelendítem. "Ugyan, ne félj, menj már, nem lesz semmi baj, látod senki se esett le", majd halk sikongatások között, a csatárláncba felfejlődött személyzet összes felénk nyújtott kezét szorongatva végre a Cassio fedélzetére lépünk.
No itt már minden ismerős, itthon vagyunk. Nem telik bele öt perc, mindent kipakoltam a táskából, a helyére tettem, és felakasztottam a mellényemet a palackomra. Hadd szokják egymás társaságát, egy hétig elválaszthatatlanok lesznek.

Nehéz hétnek nézünk elébe. Egész héten fürdőruhában, mezítláb leszünk, kelünk hajnalban, fekszünk késő éjjel, közben meg merülünk-eszünk-alszunk tetszőleges mennyiségben. Hja kérem tipor az élet!

*

Minden nagyon a helyén volt a héten. Nehézséget csak egy dolog jelent, és ez a zodiacba visszaszállás. A korábbi fotós szafarik alatt nem is volt szokás csónakból merülni, de most fotós cuccok ide-fotós cuccok oda, nem lehet lekötni a roncs mellett, így zodiacra pattantva kell menni és ami nagyobb probléma, jönni is.

A feje felett fogást keresve kevés nő az, aki a vízből ki tud kapaszkodni a gumicsónak szélére, így aztán marad a dicstelen, felül húznak-alul tolnak akció és a csónak aljára való pofára vagy hasra érkezés. Pedig van technika ami mellőzné ezt, ráadásul nem is a létrás megoldásra gondolok, amikor egy sima, mezei, három fokú létrával bármelyik búvár önállóan, kis segítséggel kikászálódhatna a vízből, noha ez lenne a jó megoldás.

(Eszembe jut István barátunk, aki látva kínomat a csónakba szállással és hogy inkább nem megyek merülni, elővette a festőlétráját, kötéllel felkötötte a csónakjára és máris megoldotta a problémámat. A következő szezonra persze rendes hajólétrát szerelt fel a merülő-közönség nem kis megelégedésére.)

Szóval, a módszernél tartottam; Ashraf még a boldog emlékű Nabila Ebeid hajón szafarizva mutatta meg, hogyan lehet bárkit viszonylag könnyedén, elegánsan kivenni a vízből. A búvár háttal van a csónaknak, mindkét kezét felnyújtja, majd a zodiacban lévő segítő megfogja az alkarját és a vízben lévő uszonycsapásaival összehangolva, egy mozdulattal kiemeli a búvárt a csónak szélére, ahonnan már kényelmesen, uszonyt levéve tud beszállni.
Kár, hogy ezt a módszert csak ő ismeri.

V. próbálkozott, gyakorolt a két merülés közötti tengeri fürdőzés során, hogyan is kéne ezt a bemászást megoldani, aztán arra jutott, hogy bizony szorgos fekvőtámaszozást kell végezni a következő szafari előtt- aztán menni fog ez.

*

Lubickolunk a vízben, amikor jön Sanad, hogy delfinek vannak a közelben, hozzuk gyorsan a maszkot-sznorit és gyerünk delfinezni. A tenger közepén a delfinek nyomában vízbe csobbanva látjuk az egész családot, két felnőtt delfin és két gyerek delfin úszkál tőlünk vagy harminc méternyire a mélyben, amikor egyszer csak a legnagyobb delfin kiválik a csapatból, visszaparancsolja az őt követni akaró két gyereket, és merőlegesen, nagy sebességgel emelkedik felénk. Khmm, azért a delfin mégiscsak egy ragadozó. Egy csúcsragadozó. Aki a cápától sem fél. Hegyes, kemény, csontos, csőrszerű szájjal, kúpos fogazattal, erős állkapoccsal rendelkezik, és nem sok időbe telne neki szétkapni mindkettőnket... Önkéntelenül megfogjuk egymás kezét a víz alatt V-vel és magunkban elkezdjük mantrázni, hogy jó barátok vagyunk, mi csak nézünk benneteket, nem akarunk titeket bántani- miközben sebesen emelkedik a mosolygó delfin felénk, majd úgy öt méternyire tőlünk megáll, félrefordítja a fejét, ránk vigyorog, mintha csak azt mondta volna, na pupákok, jól betojtatok, mi? - aztán két elegáns farokcsapással elhúzott a családjához.
V-vel egyetértettünk abban, hogy bizony, jól betojtunk...

*

A tenger nem múzeum. Sose tudod mikor és hol jön veled szembe a víz alatti csoda. Hát nekünk ezen a héten jött, sőt jöttek csőstül. Roncsos szafarinak indultunk és most a széljárás meg az áramlások is kedveztek nekünk. Az Abu Nuhas roncsait merültük, a Carnaticot, a Kimon M-et és a Giannis D-t. Utána a Yolandát, a Dunravent, a Gobal mindkét roncsát (a lagúnában levő kicsit és a a zátony külső oldalán levő Ulyssest is merültük, útba ejtettük a Kingstont és volt aki egy 2009-ben elsüllyedt szafarihajót úszhatott körbe. Mondhatni minden napra jutott roncs. A Ras Mohammed és a Gobal halai olyan bőséget mutattak, amit már régen láttam a Vörös-tengeren. Az itt élő halak nem féltek, nem rohantak fejvesztve a búvár elől, hanem kíváncsian szemrevételeztek, visszajöttek, és nem egy halacska volt, amelyik igyekezett megkóstolni is bennünket. Akadt amelyik mélyen a szemünkbe nézett, közvetlenül a maszk előtt cikázva. Ilyen felhozatal mellett még nekem is maradtak halak a képeimen, pedig a korábbi években csak halfarkakat és halmentes vizet sikerült lőnöm. Mindenhol megannyi érdekes téma, halsokaság és hemzsegő élet. Érdekes volt látni a komoly fotósokat amint mégis sorba állnak egy-egy téma előtt.

Én gyakran eljátszogattam egy-egy halacskával, hosszasan elidőzve egy helyben, majd amikor a hal megunta a játékot, én is odébbálltam. Egyszer a korallpolipokat lestem, ahogy nyitogatják kelyheiket és meg akartam fotózni a pillanatot, hát kattogtattam veszettül. Aztán rájöttem hogy nem sikerülhet, így csak néztem őket. Sok időt töltöttem ott, merülőpárom nem messze fotózott, hát én ráértem nézelődni. Amikor befejezte a saját témáját, elmentünk onnan. Z. úgy gondolta, hogy valami nagyon érdekes és különleges témát találhattam, és gyorsan a helyemre hasalt. Szegény hamar rájött, hogy nincs ott semmi extra, "csak" a tenger...



A csapat benjáminja fáradhatatlanul szórakoztatta a nagyérdeműt.

Fókázás from divecenter.hu on Vimeo.

Aztán csütörtökre megfájdult a füle. Nagyon. Ő már nem merült pénteken, füles sapkában járt-kelt, mindenkinek volt egy jó tanácsa, egy jóféle fájdalomcsillapítója, aztán szombaton délután amikor kikötöttünk, egyeztettünk a biztosítóval és Sanaddal elmentek az orvoshoz. A hiperbar centrumban -ami lényegében a katonai kórház- nem volt senki kivéve azt, aki a hiperbar kamrát "őrizte". Így a második legjobb helyre mentek el, ahol egy idősebb orvosnő a fájós fülbe pillantva kinyilatkoztatta, hogy ennek már semmiféle hétköznapi fájdalomcsillapító nem használhatott- pedig még nem is mondták, hogy háromóránként kellett már bevenni tablettát, mert csak eddig húzta ki, vagy addig se.
Kapott gyorsan egy infúziót, tucatnyi összetevőből mixelve, felírta a széles spektrumú antibiotikus fülcseppet, a tablettát, az orrcseppet és mondta, hogy az antibiotikum következő adagját este egy injekcióban adják be, akár a hajón, akár bemegy egy helyi patikába, ott szakszerűen és szívesen elintézik. Kérdezték, hogy ezzel otthon kell-e még fülészhez menni, mire azt mondta, hogy igazság szerint nem, ezzel meg van oldva a probléma. Ha valami még a hazatérés után is folyna a füléből, akkor természetesen menjen el otthon is orvoshoz.

Mire visszaértek a hajóra már ismét a régi mókamiki volt. Hiába no, az idős doktornő látott már egy-két fájós búvárfület.
Itthon a gyógyszereket beazonosítva az állatorvos hozzátartozók azt mondták, hogy ezek közül a szerek közül van olyan, aminek a bevezetése nálunk még csak kísérleti stádiumban van, de szerencsére Egyiptomban nem, így aztán gyorsan meg is gyógyult az a gyulladt fül.

Egyiptom az ellentétek országa. A felszíni kopár, sivatagos vidék ellentéte a víz alatti színes korallerdő, a halak sokfélesége, meg a sokféle hal színpompája és formagazdagsága.
A települések szemetes, poros, piszkos elhanyagolt állapota, meg a lakások belső pompája, vagy például ennek az orvosi rendelőnek a példás tisztasága.

*

Szafarizni jó.

Már csak háromszázhatvanat kell aludni a következő egyiptomi fotós bávárszafariig.

Hacsak nem szervezünk még az idén egy újabb szafarit...


további képek: http://www.divecenter.hu/keptar/album/823