2012. május 11., péntek

Crna Gora III.


III.


Külön mutatvány volt egy nyitva lévő tengerparti étterem felkutatása.
Petrovac tengerparti sétányán végre találtunk egyet. Mielőtt leültünk azért én megkérdeztem, hogy ebédet szolgálnak-e fel, mire a pincér sajnálkozva közölte, hogy áááh, még szezon előtt van, csak kávét tud adni.Látva szomorú tekintetünket, megszánt, és előre mutatott, hogy ott a sétány közepén nyitva van az étterem és ehetünk.
Az út mellett voltak az asztalok, impozáns étlapot kaptunk a kezünkbe, a pincér azonnal ajánlotta a szenzációs friss halaikat, amiket a jégről lehet kiválasztani 40 eurós kilónkénti árban.
Mondtuk, hogy valami szerényebbet ennénk, valami helyi specialitást, és kiválasztottuk a pljeskavicát, egy különc kivételével, aki négy évszak pizzát kért. A sopszka salátánk pazar volt... Friss, harsogó-ropogós, a sós kecskesajt gazdagon ráreszelve, hmmm, az emléke is üdítő.
A Pljeszkavica kissé fakón érkezett, szerintem a fagyasztóból vették ki,és a boltból vásárolva tették azt be oda. Nem is a legjobb kész étel volt, de istenem, megettük. Reklamáltunk hozzá ajvárt, de a pincér közölte, sajnos, ájvár az nincs, de hozott helyette tabasco szószt, ketchupot, mustárt és majonézt, hogy válasszunk...

A szállásunk Budva mellett, Jaz nevű partszakaszon volt.
Poseidon volt a szálloda neve. Indulás előtt rákerestem a neten, és csupa jót ígért, amit ott találtam.
Milyen igaz a mondás, hogy bizonyíték kell, nem ígéret!
A szálloda még nem volt nyitva. Az egyik szárnyát tették rendbe és adták oda a búvárbázisnak, akikkel idejöttünk. A kulcsot megkaptuk, és azonnal indultunk is a boltba, mert az apartmanban ágyneműn, ágyhuzaton és négy poháron kívül semmi nem volt. A konyha tök üres, se egy fazék, se egy serpenyő, se egy kávékiöntő,vse egy tányér, se egy kés, törlőruhról már nem is szólva, a fürdőszobában nem volt WC papír és nem volt törölköző. Egy se, nemhogy a szokásos fejenkénti kettő.
Mikor rékérdeztünk, hogy ugye, csak korán jöttünk és nem volt alkalmuk még felszerelni a szobát, mondták hogy nem jöttünk korán és ez ennyi.

Még szerencse, hogy sokadik felesleges cipelés után most sem voltam hajlandó törölközők nélkül elindulni, az egy tekercs WC papír pedig szokásos autós útitársunk. Így sikerült a kezdeti nehézségeken túllépni. Aztán vettünk műanyag evőeszközt és tányért, WC papírt meg egy nagy kést. Kis késünk is volt, az is felszerelési tárgy a hátizsákban.

Volt viszont félpanziós ellátásunk. Már ekkor félve gondoltam a jövőre, amikor láttam, hogy a szálloda konyhája feltúrva, éppen most újítják fel. A reggeli és a vacsora egy 800 méterre lévő tengerparti étteremben volt, ahol felszolgálásos, mindenki egyformát eszik menűt kaptunk.
A választék az volt, hogy kéred, vagy nem.

Első este rántott halat kaptunk, ami finom volt, hiszen azon  mit is lehet elrontani? De aztán, hát nem a montenegroi konyha változatos szépségét prezentálták nekünk.
A reggelik ehetőek voltak, vagy tojás volt főve, vagy tükörtojásnak, vagy felvágott sajttal, tej vagy tea vagy narancslé.
A vacsorák azonban silányultak a kezdetihez képest is. Olyan párosítások érkeztek, hogy csak lestünk ki a fejünkből. Szeretem én a szárazbab főzeléket, de nem annyira hígan, különösen nem húsleves után.
Hét végén valami lagzit tartottak az étteremben, na onnantól kezdve ehetetlenné vált a vacsora. Nem kifogásoltam én azt se, hogy egész héten kétféle leves kaptunk kétszer egymás után húslevest túlfőzött spagettivel ( igen jól látod, spagettivel) kis húsdarabkákkal és reszelt sárgarépával, harmadik nap pedig ennek a mixelt változatát krémlevesként. (Na ez volt a jobb ízű.) Ezt ismételgették, ilyen sorrendben.
Szóval a lagzi után elhatározták, hogy megetetik velünk a maradékot. Így születtek olyan csudák, hogy a sült csirkét hosszú lével főzött híg paprikáskrumpliba tálalták, aztán  másnap a nyárson sült malachúst meg az ismét átsütött sült csirkével és sóba vízbe főtt krumplival, majd harmadik napon már ledarálták a maradékot és rakott krumplit csináltak belőle, de nem ám valami szósszal vagy besamellel nyakon öntve, csak lerakva és kész, összesütve. Bunnyék már az első lagzi utáni napon feladták, le se jöttek enni, mi is csak kíváncsiságból mentünk, lekanalaztuk a húsleves levét, összeturkáltuk a másodikat, a kötelező három falatot megettük belőle és fenntartottuk elhatározásunkat, hogy moslékba való így ahogy van, nem kell tovább keverni semmivel. Volt persze desszert is, néha palacsinta, néha alma, néha fagylalt. Nem haltunk éhen, csak éppen én dühöngtem, hogy a rendelkezésre álló alapanyagokból meg a keretből akár jót is lehetett volna főzni.

Igen, mindig megszívjuk, ha felszolgálásos félpanziós vagy teljes panziós ellátást kaptunk - kivéve természetesen azokat a helyeket, ahol gazdag svédasztalos ellátásból mindig össze lehet vadászni azt a napi friss és finom ételt, amit éppen ennél.
Igen, nagy szállodákba kell menni, ahol sok emberre sokfélét és sokat főznek.  A svédasztal kis szállodákban ugyanolyan szegényes lehet és ugyanúgy elfogyhat amit éppen te is ettél volna.



Nincsenek megjegyzések: