2010. december 10., péntek

Ciprus 8

Esőnap.

Haragos ég, dörgés, villámlás szél, hullámok.
De a levegőnek az a friss illata, az jó tengerszagú szél, még azt is képes feledtetni, hogy vége a nyaralásnak.



Nagyjából összepakolva, búvárholmik egy része még kicsit szárad idebent, aztán éjjel kettőkor irány a repülőtér, és hajnalban már otthon is leszünk.

Hölgyeim és uraim, ennyi volt!
Pakolunk, vége!


PS. 2010. 12. 11. 00:04

Délután itt olyan iszonyatos vihar volt, hogy órákig dörgött, villámlott az ég, és özönvíz-szerű esőzés volt. Időnként nekieredt, és húsz harminc percig úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék.
Akkor az egész utca egy adta-merő víz lett, és amikor elállt az eső, akkor lefolyt a csatornán, meg az utca lejtése elvitte. Aztán kezdte megint elölről. Ez úgy délután öt órától tartott éjjel 11-ig.

Most már nem esik, jó levegő, friss tiszta város, mi is megfürödve, összepakolva, még megnézünk egy utolsó filmet, aztán kettőre kérünk egy taxit, irány a repülőtér.
Apropó repülőtér! Akkora nagy a repülőtér itt Larnacán, hogy két mozgójárdát is beépítettek legalábbis az érkezési oldalra.
Most nem tudom honnan akarnak indítani bennünket, de este 10 után innen már csak Kelet Európába megy repülő. A mi gépünk is 04.15-kor indult helyi idő szerint, és szintén helyi idő szerint 06:15-re lesz Budapesten. És közben repülünk három órát.

Nincsenek megjegyzések: