Szívünkben őrzött emlék

Apám halála után pár évvel anyám leköltözött Szegedre, hogy közel legyen hozzánk, és az apám halála előtt öt héttel született unokájához. Én meg visszajártam dolgozni K-ra. És laktam hét közben egyedül a félig kiürített házat, Kormos kutyával együtt.
Aztán eladtuk a házat.
A vevő lebontotta, és egy új emeletes házat épített. A földszinti részen egy kávézót és egy boltot alakítottak ki.
A házunk lebontása után évekig nem mentem be az utcába, még csak be se néztem...
Ha becsuktam a szememet, akkor láttam a házat, ahol gyerekkoromat töltöttem, minden kis részletét, a lépcső repedését, a fal festését, a háború után kijavított ablaküveget, ami két darabból készült el, és apámék valahogy nem érezték szükségét a kicserélésének, hiszen nem a szabadra nyílt az ablak. A házunk maga volt az állandóság. A bútorokat anyámék nem cserélgették, időtállóak voltak, és -gyerekszemmel- ósdik. Aztán persze felnőttként már én raktam be a lakásunkba a óflamand faragott szekrényeket, a márványlapos tükörasztalt.


Aztán öt hat év elteltével arra jártam- nem volt nehéz, mert az utca a város központjában van.
És egy huszáros vágással bementem a kávézóba.
Leültem a sarokba, kértem egy kávét. Kihozták, kavargattam, és azt vettem észre, hogy a csészébe potyognak a könnyeim. Jött a kisasszony, és kérdezte, hogy valami baj van-e?
Mondtam, hogy nincs, de tudja-e, hogy én hol ülök most? Rázta a fejét, hogy hát itt a sarokba, mire felvilágosítottam, hogy ezen a helyen állt a nagyanyám ágya vagy negyven évig. És láttam magunkat a cserépkályha mellett ülve, nagyanyám kezében a mesekönyvvel, amiből mesélt nekem, és a lábánál ültem egy kisszéken, és amikor nagyanyám kettő lapozott a könyvben, hogy hamarabb végezzünk, mindig reklamáltam, hogy kimaradt a meséből az a pár oldal, amiben az van, hogy a béka is a kesztyű nagyujjában lakott. És ránk esteledett, nagyanyám nem gyújtott villanyt, az balakon bevilágít az utcai lámpa, bent jó meleg van, nagyanyám elbóbiskol és várjuk anyámat haza a korai sötétedésben...

Már nagyanyám is több mint harminc éve halott, a házunkat is legalább tizenöt éve lebontották, de én még mindig ennek a háznak a kilincséhez kötöm az ezüst fonalat, amin visszatalálok ide.

Hát ez jutott eszembe kgt szívünkben őrzött emlékeiről...

Neked milyen szívedben őrzött emléked van?