Reptér

A hír igaz.
A repülőtársaságok komolyan veszik az utasonkénti 20 kg-os poggyász-súlyhatárt.
A TravelService ferihegyi becsekkolása alkalmával a kedves kisasszony miután felvette a csomagjaink felét, felcimkézte és továbbküldte azt, a másik felét a mérőszalagra téve közölte, hogy jelentős súlytöbbletünk van. Miután értetlenül néztünk rá, mondta, hogy hármónknak több mint tíz kiló súlytöbbletünk van. Hmm. Otthon lemértük, és egy kilóval léptük túl a hatvan kilót. Kezdtük sorolni, hogy az első táska 14,3 a második 17 a harmadik 23 a negyedik táskánk pedig 6,5 kiló volt. Kezdte papíron összeadogatni, és közölte, ez akkor is hat kilóval több. (?!?)
Felajánlottuk, hogy adja vissza a csomagokat átpakoljuk őket. Erre csak annyit mondott, hogy majd visszafelé vigyázzunk, mert majd kint lesz probléma hazafelé.
Hogy vigyázzunk vajon? Dobáljuk el a búvármellényeinket, vagy a reduktorainkat?
Tudtuk azonban, hogy egy kilóval biztosan kevesebb lesz a súlya a legnagyobb táskának, mert abban a neoprén ruhák védelmében bezacskózva elfogyasztásra vár egy szép nagy üveg Baccardi.
A csomagok súlya viszont nem szerepel a csomagok feladását igazoló kis ragacsos szelvényen. Így nem tudod ellenőrizni, hogy vajon igaz-e amit a csomagfeladásnál veled közöl a földi utaskísérő.
A mérlegelés eredménye azonban a chekin pult feléd lévő oldalán a kijelzőn látszik. Érdemes figyelni azt, és szépen megjegyezni és összeadogatni, ha már otthon nem mérted le a csomagjaidat.

Hazafelé tudtuk, hogy lehúzás lesz.
Naná, hisz arabok végzik az utasfelvételt. Már az ingyenes kofferkuli megszerzése is kisebb utcai harcok árán sikerült, mert ott állt kint a szépen sorba rendezett kocsisor, aminek a végét szorosan fogta egy baksistarháló. Mindenképpen ő akarta helyettem eltolni a két lépésre álló buszunkhoz, és csak határozott fellépésre volt hajlandó átadni nekem. A baksis kérelmét már csak a hátamnak mondhatta el.
(Évekkel ezelőtt, amikor csak épült a reptér Hurghadán, és a buszokat jó messze engedték megállni a parkolók túlsó szélén, a hordárok hada erőszakosan kicsavarta a kezedből a kerekes bőröndöd fogóját, hogy majd ő húzza. Naná hogy tőlem akarta elvenni a könnyedén vihető táskát, nem a nagyméretű búvártáskákat gyűjtötte be a fiúktól. Ez a segítség akkor pár dollárodba került. Nagyon meglepődött ilyenkor a hordár, mert a húzós táskát kicseréltük és kezébe nyomtuk a nagy búvártáskát. Na, ha mindenképpen pénzt akarsz keresni, akkor ezt vidd. Ez a nehéz. Mit ne mondjak, nem volt felhőtlen a mosolya...)
A trükk az volt, hogy a chekin pult előtt ott áll egy arab, aki "segíti " neked feltenni a táskáidat a szalagra. Kettőt egymásra tesznek, együtt lemérik, majd kicsit odább viszik a szalagon, de úgy, hogy az alsó táska sarka még rátámaszkodik a mérlegre, és úgy dobja rá a másik két táskádat, és közlik nagy hangon, hogy jelentős túlsúlyod van, több mint 17 kiló. Aztán szépen odalép hozzád, háttal a pultnak, és csípő magasságban tartja a kezét, és mondja, hogy adjál pénzt, majd elintézi. Amikor adsz neki öt eurót, méltatlankodva mondja, hogy ez bizony kevés mert ő tizenöt euróra gondolt... Ettől kezdve már nincs gond. Pénz zsebre gyűrve, benned a tisztesség méltatlankodik az eljárás láttán, hangosan szidod a kapzsi pénzéhes bandát, persze magyarul, szigorúan kerülve az általuk is érthető szavakat.
Aztán kisebb adminisztráció, kilépő nyomtatvány kitöltése után bemutatod az útleveledet a határőrnek, és belépsz a semleges területre. elintézed a benti bazársoron a bevásárlást,
megveszed az al-fakhert a sisába, a hibiszkusz teát, az egyiptomos kulcstartódat, ki-ki vérmérséklete szerint a pólót, a redseadiver-es melegítő felsőt, vagy amit éppen akar, és leülsz a hűvösben, indulásra várva.
Egyszer csak megjelenik a kis fickó aki a pult előtt szedte a a baksist, odalép az egyik útitársunkhoz, és kezébe nyom tizenöt eurót, hogy ezt neki nem lett volna szabad, és ő ezt most visszaadja. Majd elviharzik. Na ilyet se láttunk még!
Nem sejtettük, hogy látunk még ennél különbet is. Már a sorban állunk a beszállókártya leadásánál, a társaság nyolcvan százaléka már fenn van a reptéri buszon, amikor ismét megjelenik egy chekin-es fickó, és elkezd kötözködni egy, a sorban leghátul állóval, hogy a nála lévő kézipoggyászt, ami szabályos méretű, a repülőre felvihető, a poggyásztartóba,vagy az ülés alá beférő fotós, kemény-műanyag láda. Persze tele méregdrága fényképezőgéppel, obejktívekkel, laptoppal nagylátóval, vakukkal, amit egyszerűen nem lehet poggyászként feladni, mert az értéke egy középkategóriás autó árával vetekszik. Nem használt az utazási szerződésből vett idézet, hogy az utas a fotós felszerelését a kabinba kézipoggyászként viheti fel, amennyiben az túlsúlyos, azaz az öt kilót meghaladja- akkor díj fizetése mellett. Ragaszkodott a poggyászként való feladáshoz- annak ellenére, hogy a poggyászbiztosítás kifejezetten kizárja a kártérítés fizetését a poggyászként feladott fotós felszerelés elveszése esetén.
Nagyhirtelen ebből a ládából kellet kiszedni a legértékesebb darabokat, eltenni az útitársak táskáiba ( mert értelemszerűen semmiféle más táska nem volt nála), kicsekkoltatta a fickó az utast, kivitte, feladatta vele a ládát, visszahozta és utolsóként feltette a buszra. Persze némi készpénz beszedése mellett.
A kérdés az, hogy hogyan jöhet be az országból kiléptetett utas után a személyzet és viheti vissza?
Bár Egyiptomban minden lehetséges...