2010. június 15., kedd

Érlelő meleg

A mai meleg, napsütötte napon, friss tavaszi zöldből előbb sárgába, majd kicsattanó pirosba fordult másodszülöttem is.
Megérett.
Holnap már kezébe is adják az erről szóló hiteles okmányt.

Innentől kezdve már nem mondhatom neki, ha valamit nem jól csinál, vagy nem ért, hogy: gimnáziuuum... hisz már érettségije is van.


Nem kell már megkérdeznem rutinszerűen, hogy mi újság az iskolában, feleltél-e kérdeztek-e, hányast kaptál? A válasz úgyis mindig az volt, hogy semmi és nem és sehányast. Különféle furmányos faggatózást kellett alkalmazni, ha meg is akartam tudni valamit.
Végre eljutottunk idáig is. Komoly utcai harcok árán, de eljutottunk.
Azért én az elmúlt napokban izgultam rendesen, a gyomrom görcsben tartózkodott, de ő csak nevetett.
Aztán ma reggel már nem volt őszinte a mosolya, sőt a kakaóscsigába is beléverte a csúfot, nem ette meg, mert azt mondta, nem jó. ( én persze nagyon röhögtem rajta, hogy lám-lám mégiscsak előjött a vizsgadrukk)

Azért mégiscsak nagy zseni az én fiam! Az elmúlt öt évben tegnap és tegnap előtt tanult a legtöbbet.( úgy összesen öt-hat órát) Előtte a napi rutin csak annyi volt, hogy amikor hazajött bedobta a táskáját a sarokba, majd reggel indulás előtt felvette, bepakolta az aznapi füzeteket, könyveket. És kész.
De ennyi is elég volt. Nem volt iskola vagy osztályelső, de nem is volt ez elvárás vele szemben. Amiben szerette volna, abban kiváló volt, amit akart, azt elérte, sportolt, mindig mást, amikor versenyzett ott nyert, biciklivel, kajakkal még hokizott is. Amikor kitalálta hogy tűzoltó akar lenni, ezért mindent és teljes erőbedobással megtett.
Így mostanra van egy munkavégzésre jogosító alpintechnikai képzettsége, úrvezetői és hivatásos jogosítványa, haladó búvárvégzettsége, 40 órás alapfokú tűzoltó képzettsége, és PAV1 vizsgája, amivel megkülönböztetett jelzéssel ellátott járművet vezethet. És most már van egy érettségije is!
Kisfiam, büszke vagyok rád!

2 megjegyzés:

bikfic írta...

Gratulálok a gyermeknek/gyermekhez! :)

bluemoon írta...

Ó, köszönöm, nagy kő esett le a szivünkről, hogy ez a dolog végre megtörtént. Ma már mondta is, hogy tegyem csak el a hivatalos iratok közé, és vigyázzak rá, mert még egyszer nem biztos, hogy tud ilyet szerezni.
Megnyugtattam, hogy erről bármikor adnak hivatalos másolatot!:-))