Győzelem napja

Ma a győzelem napja van.
Akkor is, ha nem mi nyertünk.

1945. május 8-án a német haderő feltétel nélkül letette a fegyvert.
Május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren véget ért a II. világháború.

Három héttel ezelőtt megnéztünk itthon a Sorstalanság-ot. Sokáig ódzkodtam tőle, de most a fiamnak mindenképpen meg kellett néznie, hát vele tartottam. A film nem szorul az én méltatásomra.
De az az érzés, hogy az életünk egy pillanat alatt megváltozhat, az addig ismert és megszokott világunk egy pillanat alatt összedőlhet - mindig megrémít.
Nem csak ilyen világkataklizmák töltenek el félelemmel.
Tegnap rákérdeztem a tárgyalás után a bíró kollégánál, hogy mi az oka, hogy a többi tárgyalásait elhalasztotta, és más bírók fogják befejezni? Mi a baj, olyan fáradtnak látom, mije fáj? Kesernyés félmosollyal mondta, hogy beteg.
További kérdés után pedig azt, hogy Parkinson kórja van.
A fickó jó ötvenes.

Lám, milyen törékeny a világunk.
Hát ne halogassunk semmit, ne várjunk semmire, most éljük az életünket abban a tudatban, hogy ez nem a főpróba, ez maga az előadás! A függönyt meg nem mi engedjük le...