2010. március 27., szombat

Előny és győzelem

Egy kis tanítás itt az elején gyengébbek kedvéért. szóval a melltartókat számokkal és betűkkel különböztetjük meg egymástól. A számok a mellkas kerületére utalnak, a betűk pedig a kosár méretére. A 75 -ös méret egy igen vékonyka nőre való, az A kosár méret egy pingpong labdát képes elrejteni. Így a 75A egy vékony modell alkatú nőre való. Nálunk sokáig csak A B és C méretű melltartókat lehetett kapni, így aztán hordtuk a szűk, szorítós méretű melltartókat, amikből kibuggyant a mellünk, és úgy néztünk ki mintha két-két mellünk lenne. Csak pár éve vált elterjedtté, hogy létezik D E F G méret is. Nagyon ritkán hozzá lehet hozzájutni a G mérethez. Annak ellenére, hogy a magyar nők jelentős része nagymellű. Nekem személy szerint van néhány olyan ismerősöm, aki kénytelen méretre csináltatni a melltartóját, mert akkora méretet már nem is gyártanak. Szóval bevezetőnek ennyit.

A Triumph melltartók nagyobbacska méretei, az E, F, G kosárméretnél speciális kialakításúak.
Rá is írták, hogy optikailag kisebbítő, "minimizer -1 cup".

Ilyet még a fene se látott. Nők tízezrei a fél karjukat gondolkodás nélkül odaadnák azért, hogy nagyobbnak látszódjék a mellük a valóságosnál.
Akivel a természet bőkezűen bánt, azok büszkén viselik amijük van, és azt szeretnék 'jól karban tartani', szép formájú, szép melltartóban hordani, hogy jól látszódjék az előnyük.
Erre tessék, olyan kosárméretben, amire szükségünk van, csak ilyen kisebbítőset csinálnak.

Én azt hiszem ez is a bolsevista machináció része.
Vagy csak egyszerűen irigy, szűkkeblű melltartó-tervező nők szúrnak ki velünk.

3 megjegyzés:

s@só írta...

Pedig a Triumph olyan márka a fehérneműgyártóknál, mint a Mercedes az autóknál..... De nem véletlenül csinálják ezt az optikai dolgot. Olvastál róla biztosan, hogy mostanság sokan kiszedettek a szilikonjaikból egy pár köbcentit. Tehát a kisebb mell felé trendülünk. Akinek természetadta szépségese van, azzal pedig optikailag próbálnak tenni valamit.
Vajon az ésszel is meg lehet ezt tenni? Kérdezem:)

bluemoon írta...

Perszehogy meg! Te nem tudtad?

Erre találták fel a vodkát. A sok-sok vodkát. Egy egy alkalommal milliószámra pusztítja az agysejteket.
Meg a májat is, de az már egy más kérdés.
Kis kitartással csodát lehet tenni...

s@só írta...

A melltartótól a vodkáig elég hamar eljutottunk.... :)))))))) Műmáj, műagy - csodálatos emberi ész! Mi ehhez a "minimizer -1 cup" ? :)