2010. január 27., szerda

Amerika

A jelölt vasárnap elrepül Arizónába a barátnőjével. Középiskolás korában már élt kint egy évet. Azt mondja, szétnéznek, és felmérik a lehetőségeket. Egyelőre úgy áll a dolog, hogy április végén hazajönnek.
De én azt is el tudom képzelni, hogy hazafelé Angliában kiszállnak. A bátyja évek óta kint él, ott orvos egy klinikán.

Korábban a kétkezi munkások mentek el, akiket közvetítők vittek ki, és lehúzták őket pénzzel, túlmunkával, lakással, amivel csak lehetett. Általában egy-két évig bírták a kitartóbbak, aztán hazajöttek azzal, hogy soha többet nem akarnak külföldön dolgozni.

De most már a fiatal, tanult, egyetemet végzett, kiművelt koponyák mennek. Akik saját sorsukat maguk intézik. És előrelátóak, terveznek, és hosszú távlatokban gondolkodnak. És ha egyszer elmentek, és megtalálták számításukat, ott is maradnak.

Szerintetek jól van ez így?

2 megjegyzés:

Meta Hari írta...

hmm. jól. (zárójelben: rosszul.) a kérdés meg az, hogy az egyéni kis életünk javait feláldozzuk-e valami ködös közösségi jó érdekében?

bluemoon írta...

Sajnos az a baj, hogy tényleg ködös és elérhetetlen messzeségbe rémlik az a közjó. És szerintem sem kell az egyénnek áldozatot hozni, szerencsére elmúlt már az az idő, amikor mindenkit önfeláldozásra kényszerítettek azért, hogy majd talán a gyerekeiknek jó lesz. Hát tessék! Az előző generáció beáldozta az életét a fiatalságát, sőt már az öregkorát is, mégse lett nemhogy jó, de jobb sem. Az az erkölcsi nihilizmus, ami a mai politikát jellemzi egy könycseppet sem ér meg, nemhogy önfeláldozást.