2009. szeptember 20., vasárnap

Kőbánya kőbányája

Tegnap a Kulturális Örökség Napjai alkalmából Kőbányán voltunk. Bennem sose a szó valódi értelme szerint élt ez a hely, és néhány évvel ezelőtt, amikor ugyanilyen alkalomkor bemutatták a nagyérdeműnek a Dréher sörgyár alatt elterülő kőbánya terem és alagút rendszerét rácsodálkoztam a magára a szóra, illetve a helységnévre is. Hát persze, ha Kőbánya, az azt jelenti, hogy innan követ bányásztak ki.
Aztán amikor utánaolvastam és kiderült, hogy a fél fővárost az onnan kibányászott kőből építették fel, akkor már látni is akartam. Így esett, hogy az idén véletlenül még a Kulturális Örökség Napjai beharangozóját csíptem el, nem a nagy sikerről való utólagos beszámolót, és gyorsan beterveztük a kőbányai látogatást.
Amikor a meghirdetett idő vége felé, pontosan két óra előtt néhány perccel odaértünk, és kis érdeklődés után megtaláltuk a lejáratot, vagy száz ember várakozott még a bánya lejárat előtt.
Utánunk már nem sokan, de még mindig jöttek páran.
A fiúk visszaballagtak a kocsihoz, kiszedtük az összes meleg cuccunkat, ami még tavalyról bent maradt a csomagtartóban, mert jól sejtettük mi azht, hogy lent nem lehet melegebb 15 foknál. Nagyon vágytam már erre a 15 fokra, mert a szeptember se hozott enyhülést a kánikulában, legtöbbször mostanság is 29-30 fok volt nappal, ráadásnak nyomasztó párássággal.
Szóval nekem találták ki ezt a bánya-túrát.

Várakozás közben kaptunk egy kis tájékoztató füzetet, és rácsodlákozhattunk hogy ez a kőbánya vagy 30 hektárnyi területen húzódik a mélyben.

Aztán a hatalmas kapun lesétáltunk a kőbánya bejáratán. Fecske Károly a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója kalauzult minket a bányában, élvezetesen mesélve történelemről, kövekről, régi mesterekről, azok értő munkájáról, Dréher Antal árpa-csiráztatójáról, és hogy az itt öt cents nagyságra csiráztatott árpával látták el fél európa sörfőzdéit, építészetről, a korabeli mesterek lecsapódó pára elvezetési technikájáról a hét fokos hőmérsékletű rétegvízzel elöntött alsó részeken folyó feltárásról, a feltárást végző barlangi, technikai búvárkodásról, megmutatta a 43 méter mélységben látható, vízzel telt munkatermet, ahol a munkaeszközök még az asztalon vannak, és mesélt a tervekről, hogy mi mindent lehetne itt csinálni, szállodát, fürdőt, csodát...

Azt hiszem, egy sörmúzeumi látogatással egybekötött föld alatti túrát kell szerveznem, mert ezt a dc-s közösségnek is látni kell!

2 megjegyzés:

Hardstart írta...

Hát, ha már ezen a néven kezdtem el kommentelni, maradjunk ennél :-)
Mert van ám ehhez is hozzáfűzni valóm, ha más nem, vérségi alapon!
Ugyanis szeretek magamnak azzal tetszelegni, hogy mivel régi bányász-famíliából származom, ehhez is értek valamelyest. Holott nem: az én szüleim már értelmiségiek voltak. De akkor is!
Arról nem is tudtam, hogy a Dréhernek köze van Kőbányához. Nekem mindig a Kőbányai Világos jutott eszembe a helyről :-) Meg esetleg Hofi.
A mi családunk egy vidéki (azért a trianoni országcsonkítás után fontossá váló) bánya környékén élt generációkra visszamenőleg. Arrafelé nem a sör, inkább a bor, meg a jó kis házipálesz volt a menő. De mivel a postban a bánya mellett alkoholról is szó van, ez eszembe juttatta az alábbi családi történetet:
Egyik felmenőm volt a bányában a fővájár. No, a fia dolga meg az volt, hogy délben levigye a bányászoknak az elemózsiát, meg mellé egy liter pálinkát. Az elosztás szigorú hierarchia szerint zajlott: a pálinka felét megitta neves ősöm, a fővájár, a maradékon meg igazságosan-testvériesen osztozott a többi vájár. Persze volt ott más is, ez csak a fővájár kontója volt.
Így ment a munka a háború végéig, mikor is bejöttek az oroszok, és előírták, hogy ezentúl tilos a bányában az italozás.
Na, olyan őskáoszt addig még nem látott a bánya. Az addig precízen dolgozó bányászok hirtelen hosszú évek szakmai tapasztalatával lettek szegényebbek. Egymásra tolták a csillét, magukra robbantották az alagutat, remegett a kezük, szédültek, így a vésőt se tudták fogni, stb. Be is kellett zárni a bányát egy időre.
Hogy mi a blog profiljába vágó tanulság ? Hát a summum jus summa injuria tétel, azaz hogy a körülményeket figyelembe nem vevő jogi túlszabályozás a legnagyobb tragédiákat képes előidézni. :-)
Az építészeti vonulatról meg mindig is az volt a véleményem, hogy olyat, amit megnézni is érdemes, utoljára a Monarchia alatt voltak képesek építeni.

bluemoon írta...

Részemről a szerencse!:) Örülök, ha leírod a gondolataidat.

A történet nagyon tanulságos, és valahol érthető is, hiszen a föld alatt, nehéz fizikai munkát végezve kibírni a melegben talán nem is lehetett máshogy, mint jófajta kisüsti pálinkával.

Sajnos magát a Dréher villát nem tudtuk megnézni, mert nem volt már rá időnk, a fiam barátjának a barátnőjének ugyanis időre kellett menni a Várba, valami gregorián énekeket énekelni.
De észben tartom, és az első adandó alkalommal pótolni fogjuk.
addig is egy link: www.dreherrt.hu
itt érdekes olvasnivalókat találsz.
Meg egy másik, ha kicsit is érdekel a búvárkodás, szeretni fogod: www.divecenter.hu