METRO

A több napos ünnepre tekintettel, az éhenhalás rémének elüldözésére - meg mert régen volt nagybevásárlás- kimentem a METRO-ba. Vannak közelebb is boltok, mert szerencsére a III. kerület ezen része boltokban, piacban jól ellátott terület, de még mindig a METRO a legolcsóbb. Cédulával, készpénzzel felszerelkezve bolyongok a sorok között, tolom a megpakolt kocsit, és az utolsó ellenőrzésnél észlelem, hogy a süteményhez való rum még nincs meg.
A kassza előtti üres részen szólítok meg egy eladónőt, hogy legyen kedves engem útbaigazítani, hogy merre menjek, hol találom a rumot. A hölgy kedvesen rámmosolyog,- felismert, hogy én vagyok a vevő* - és azt mondja, menjek vele, mindjárt megmutatja, elkísér oda. És így is tett. Átvezett a fél áruházon és amikor odaértünk, mutatta, hogy van többféle is, válogassak kedvemre.

Hát, kérem szépen! Szeretném beiskolázni az MBT Pont Október 23. üzlet eladóit a METRO boltosképzőjébe. Mert itt, a raktáráruházban, ahol önkiszolgálom magam, és elvileg a személyzetnek nem az a dolga, hogy a vevőt kiszolgálja, hanem az, hogy az árut kitegye a polcra, na itt, fontos a vevő.

Tudom én, miért a METRO-ba járok.


Talán az MBT kft. következő bolti eladói tréningjén meg kéne hívni a METRO trénerét, hogy tartana előadást vevővel való bánásmódról.

Pedig a rum nem is került 59.000.-Ft.-ba, csak 1.200.-Ft.volt.

Igaz, hogy a kasszánál a végösszeg a hússzorosa volt ennek.

* utalás a klasszikus viccre, ld. korábbi bejegyzés