2009. május 18., hétfő

Vadai Ágnes- és az ő sötétségének vezénylő tábnornoka

Reggel gyanútlanul hallgatom a rádiót útban K-ra. Híreket mond. Nem szabad híreket hallgatni. Az ember csak felidegesíti magát. Most is így lett.
A tegnapi Vadai Ágnes beszédet ismerteti. Mondja, mondja a sületlenségeket, fröcsög a rosszindulat belőle, és ömlik az ordas hazugság. Fenyeget, zsarol és megfélemlít. Mint ahogy az elmúlt hét évben, nincs más téma, csak az ellenzék szapulása, és semmi előremutató, semmi, de semmi, ami használható lenne ebből a helyzetből való kilábalásra. Azazhogy nem is lábalni kell már ebből a helyzetből, lassan a nyakunkig ér, és vannak közölünk, akik feje fölött már át is csapott.
És ekkor elhangzik az ígéret:

Nem hagyjuk, hogy a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka kormányozhasson ezzel a programmal.

Nem szokásom, egyedül ülve az autóban ordítani, de ekkor már magamból kikelve ordítok. Ekkora hatásvadász sületlenséget egy barokkos érettségi dolgozatba se lehetne elsütni, és lám orcapirulás nélkül elmondja ez a nő.

És ekkor kikapcsoltam a rádiót.

Hadd szóljon ahogy a csövön kifér a Tankcsapda.

Nincsenek megjegyzések: