Kéregetők

Antibaby azt írja a blogjában, egy lírai szépségűre sikeredett bejegyzésben, hogy örökbe akar fogadni egy hajléktalant.

Engem nem foglalkoztat ilyen gondolat.
Én rendszeresen minden nap, hétköznap, vasárnap, télen nyáron, látom a Békásmegyerre lekanyarodó sáv mellett le-föl sétálgatni azt a sánta, idősödő nőt, aki egy régi hajléktalan újság példányt tart a kezében. Egy piros alatt éppen 8-10 autó mellett áll meg egy egy pillanatra. De minden nap ott van. Talán egy autóból ha adnak neki valamennyi pénzt. De nyilván megéri így is, másképp nem lenne ott.
Nézzük csak: Mondjuk csak minden második pirosnál kap egy százast. Az hatpercenként van, akkor egy óra alatt összeszed 1000.-Ft.-ot. Ha csak napi öt órát tölt ott, akkor megvan a napi ötezrese. Az havonta 150.000.-Ft. tisztán adómentesen.
Kinek is kéne kit örökbe fogadni?

A másik meg egy fiatal nő, aki egy elkoszlott keménypapírt hordoz végig a pirosnál álldogáló autók mellett, hogy beteg a gyereke, nem tud elmenni dolgozni mellőle, és segítséget kér. De persze órákat eltölteni koldulással azt tud. Ahelyett, hogy hazamenne ápolni azt a beteg gyereket. Mármint ha lenne gyereke...

Bécsben magyar koldusok állnak a főutca melletti utcákban. Ők már euróban kéregetnek. Őket a főnök viszi ki Ausztriába, általában hetente. És el is veszi tőlük a napi bevételt.

Egy alkalommal a házunk előtt pakoltam ki az autóból a bevásárlást, és családtagjaim segítségével vittük fel, mire odalép hozzám egy kéregető, hogy adjak neki pénzt, mert ő éhes. Pénzt nem szeretek adni, mert tudom, hogy abból kocsma lesz, így hát a frissen vásárolt ropogós illatos kis cipót nyomtam a kezébe. Mi tagadás, döbbent képet vágott...
Még láttam hogy a kenyér egy lendületes dobással a sarki szemetesben végezte.

Ezóta nem adok.
Én inkább azoknak az erősen rászoruló ügyfeleimnek szoktam ingyen elintézni egy-egy ügyüket, aki eljönnek, tisztességgel megmondják, hogy segítséget kérnek, és esélyük sincs arra hogy fizessenek.


(Persze a hajléktalan és a kéregető nem ugyanaz.)