2009. április 25., szombat

Válság

Annyi dolgom volt a héten, hogy szusszanásnyi időm se volt. És olyan kevés pénzt kerestem, az egész hónapban, hogy a kiadásaim nagyobb összegre rúgtak, mint a bevétel. Lassan úgy kell csinálni, mint a szatócs, aki szombat vasárnap azért tart zárva, hogy ne fizessen rá. A válság vastagon érinti az embereket. Nincsenek adásvételi szerződések, nincs ingatlanforgalom,az ügyfeleknek nincs pénzük a peres ügyeik finanszírozására se. Részletekben való fizetésről beszélnek, és az első részlet gyakran nulla forintos, mert egyszerűen pénz nélkül jönnek.
Vannak viszont kibocsátott, és ki nem fizetett számlák.
A K&H Banknál vezettem eddig a pénzforgalmi meg a letéti számlát, mostanra akartam megszüntetni, a hónap végével. Megkötöttem az új szerződést a Budapest Banknál, leürítettem a régi számlákat, és mégsem tudtam megszüntetni.
Vannak még be nem folyt kintlevőségek, és attól tartok, ha megszüntetem a bankszámlát, amire utalni kértem a pénzt, a bank visszaküldni a befizetőnek, én meg futhatok a pénzem után, mire újra kiimádkozom a befizetőből.
Mert a gyámhivatal, meg a bíróság az, aki 30 napon túli kifizetetlen számlával dicsekedhet.

A kolléga szerint ha elérik a hatvan napot a kifizetetlen számlák, akkor felszámolási eljárást kell kezdeményezni...

5 megjegyzés:

s@só írta...

"Valamikor párezer éve,
egy lassan nyíló nagykapun
lejöttél a fáról a Földre
és nem volt többé visszaút..."

...ismered?

bluemoon írta...

Nem. Mesélj!

s@só írta...

"....
Azt hitted, az ígéret földje,
az utódokban volt a remény;
csodálatos emberi ész,
talán a végtelen a cél

Büszkeséggel töltött el téged,
mikor megindult az elsõ gép,
az utadat már autón tetted,
hogy megszűnjön a messzeség.
Színes tévén nézed a meccset,
nézed, hogy az űrhajó a holdra ér;
csodálatos emberi ész,
talán a végtelen a cél

Ó,de sokan írták nagybetűvel: EMBER!
Benned hittek, EMBER!

Büszkeséggel töltött el téged,
hogy a legyõzöttnek nincs remény.
Hazug volt az ígéret földje,
egy álom foszlott szerteszét!
Neutronból csinálhatsz bombát,
az utódoknak örökség.
Csodálatos emberi ész,
mit gondolsz, hol lehet a cél?"

/Nagyferó - Beatrice a '80-as évekből/


Nagyon is imádtam zene volt az, akkor még nekem - ma is tart :)

bluemoon írta...

Kérek hozzá zenét is.

bluemoon írta...

Megjött, köszönöm. Nem ismertem. Eddig! :)