2009. április 25., szombat

Zebegény

Délben elindultunk Zebegénybe. Én akartam menni. Talán gyerekkorom sejlett fel, egy emlék bögrén láttam zebegényi táj feliratot, hozzá képpel, és még sose voltam Zebegényben.
Persze mai ésszel első volt, hogy megnéztem a 197.hu-t meg a zebegényi honlapot, és máris még nagyobb kedvet kaptam. A Kós Károly tervezte templom, meg a Monarchia rétesház kifejezetten csábító volt.
Aztán ahogy haladtunk jöttek a magyaros megoldások, a félig kész autópálya, ami egy darabig autópálya, aztán már szemben is jönnek, mert kétsávos út lesz belőle, aztán amikor műtárgyhoz érünk, a felüljáró kész, alatta ismét autópálya van, de gyorsan visszatér a régi rend, a kétsávos út. Aztán ahogy haladunk át Kismaros, Verőce, Nagymaros, pillanatokig akár a nyugati szomszédunknál is érezhetnénk magunkat, aztán a vedlett vakolatú, elhanyagolt házak ismét ráébresztenek a hazai valóságra.
A Monarchia rétesház meg, hogy is mondjam... nem csalódás, hanem átverés, hazai lehúzás, igénytelen, kritikán aluli.
A Monarchia rétesházat meg nem is találtuk meg.

Na mesélek!

A cég honlapján szebbnél szebb, jobbnál jobb, házi készítésű rétesek kelletik magukat. Ide vágysz ilyen rétest szeretnél enni.
Megérkezel Zebegénybe, megnézed a Kós Károly tervezte templomot, sétlász egyet , majd egyre erősebb vágy éled benned a rétes után.
Szétnézel, és végre találsz egy helyet, ahol a teraszon, mindenféle műanyag székek, asztalok sűrű rendjén átverekedve magad, bejutsz egy szobába, ahol kiderül, hogy nincs kiszolgálás, a pultnál kérd el amit akarsz, és vidd oda, ahova akarod. Ide bemégy és rákérdezel, hogy ez -e a rétesház. A válasz igenlő. Nagy bizodalmad nincs hozzá.
Na mindegy, ha már itt vagyunk együnk rétest. Kértünk egy túrósat, meg egy meggyeset, két capuccinoval.
Az első döbbenet után jött a nagy pofára esés: a réteseket a pultos lány betette a mikróba!!!
Azt hittem nem jól látom. De igen. A két rétest szépen egy tányérra tette, és sutty, be a mikróba. Aztán megmelegítette, szépen az egyik rétest levette a tányérról, áttette egy másikra, és vihettük.
Hmmm. Az én fogalmaim szerint egy rétes vagy legyen frissen sült, és attól meleg, de nem bánom én azt sem, ha kihűlt, és a rétestészta ropogós, zizegős ölelésében ül a töltelék.
De könyörgöm, ha már melegíteni kell, akkor se mikróban.
No de ez még semmi. A rétessel meg a kávéval kisasszézunk a teraszra, találunk egy fél üres asztalt, és nekilátunk a rétesnek. Második falat után reccsen valami, szemem felakad, és nem merem kinyitni a számat, mert attól félek, hogy a fogaim kipotyognak a tányérra. A meggyes rétes meggymaggal együtt készült. Áh, szerencsére fogaim maradtak, na mostmár óvatosabban, de persze egy darab rétesbe véletlenül belekerülhet egy mag, az meg pech, hogy nekem jutott, de ennyi és nem több.
Még jó, hogy óvatos voltam, mert volt ott még, ahol egy akadt.

Egy szó mint száz, nem hiszem, hogy ez máshol a világ más táján előfordulhat bűntetlenül, hogy csinálnak egy szép honlapot, Herendi porcellánnal terített asztalon tálalt klasszikus szépségű rétessel, aztán kapsz egy gagyi helyen, kopott üvegtányéron, egy mikróban melegített, meggymaggal dúsított rétest, amit magad egyensúlyozhatsz ki a tölcséres fagylalttal rohangáló gyerekhad között a teraszra, ahol piros műanyag asztal mellé telepedhetsz le, már ha van hely.
Na persze a két rétes és a két kávé 1.100.-Ft. volt.
És amikor szóvá tettem a pultos néninek, hogy lenne kedves, ha valaki meggyes rétest kér, akkor szóljon már neki előre, hogy vigyázzon, mert mag van benne,- nem is értette, mit akarok. Azt bizonygatta, hogy ők már szóltak többször a szállítónak, dehát a nagyüzemi körülmények között készített rétesnél ez sajnos előfordul.
Ja, és a tésztája sem rétes tészta volt, hanem valami szalonnás, leveles...
Nesze neked, házi rétest, na persze!

2009. augusztus 14. 21:21 UTÓIRAT:

Az alanti névtelen hozzászólás után kijavítottam a bejegyzést, és kijelentem, hogy nem találtuk meg a Monarchia rétesházat Zebegényben, a bejegyzésben leírtak a Galéria cukrászdában szerzett tapasztalatainkon alapulnak.

Javasolnám, hogy a Monarchia rétesház tegyen ki egy tájékoztató táblát, hogy merre található az üzletük, nehogy más is azt higgye, hol náluk járt, pedig meg sem találta őket.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Elnézést kérek a mostani megjegyzésemért , de kikérem a Monarchia rétesház nevében , ön nem ott evett rétest , hanem egy olyan cukrászdában ami lejárató hadjáratot folytat az igazi Rétes ellen !!!!!
Én dolgoztam a fent nevezett üzletben , ezért felháborít ez a megjegyzés !!!! Soha nem adtunk másnapos rétest senkinek !!! A Rétesház-ban még mikrót sem használhatnak az ott dolgozók !!!
Nyomatékosan megkérem ,ha le szeretne járatni valakit akkor járjon utána ,hogy hol ette azt az ominózus rétest ! Én itt élek még most is Zebegényben ezért nagyon jól tudom melyik üzletről írt ebben a bejegyzésben ! / Csak szeretném megjegyezni önnek amiről ön ír az a Galéria cukrászda ! / Sajnos arról a helyről másoknak is hasonló tapasztalataik vannak !!
Nem értem kinek az érdeke ez a lejáratás , de megkérem még egyszer, korrigálja az írását !!
Előre is köszönöm , egy nagyon régóta Zebegényben élő hölgy !!!
( utólag csak annyit , jók az írásai de néhol hiányosak a tisztességes források ! Sokkal tetszetősebb lenne a teljes és tiszta igazsággal !!!) Köszönöm

bluemoon írta...

Kedves Névtelen nagyon régóta Zebegényben élő hölgy!

Megkövetem a Monarchia rétesházat! Most, szemrehányó megjegyzése után rákerestem az interneten ismét a Zebegényi rétesházra, és ki kell jelentenem, hogy én sajnos valóban nem ott voltam, hanem a vasút melletti cukrászdában.
De mivel mi kifejezetten olyan rétest akartunk enni, mit amit a Monarchia rétesház honlapján láttunk, ezért ebben a cukrászdában direkt rákérdeztem, hogy ez-e a rétesház, mire az ott dolgozó pultos hölgy azt közölte velünk, hogy igen, ez a rétesház.
Hát ezek után engem csak az a felelőség terhel, hogy hittem neki, és leírtam a nagyon szomorú tapasztalataimat.

Nem értem igazán vádaskodását, mert egyik mondata szerint a cukrászda folytat lejárató hadjáratot az igazi Rétes ellen, következő mondatában már én vagyok az aki le szeretne valakit járatni.
Nos én nem akarok lejáratni senkit, és hozzászólása után végezett internetes kutakodás után ki kell jelentenem, hogy én valóban nem a Mondarcia Rétesházban voltam, hanem a Galéria cukrászdában kellett lennem. A kép alapján felismertem,
itt jártam: http://www.zebegenyivallalkozok.hu/galeria/cuki02.jpg

Minden megjegyzésem és kritikám rájuk vonatkozik.

Mulasztásomat pedig pótolni fogom, és már most hét végén meg fogom látogatni az igazi Rétesházat. És be is fogok számolni majd a tapasztalatairól.

Megtisztelhetne még azzal, hogy leírja nekem, hogy milyen "tisztességes forrásokat" hiányol, és mire gondol, amikor teljes és tiszta igazságot említ?

Csak megjegyzem, hogy ez az én blogom, és az én tapasztalataim kerülnek feljegyzésre- nem teljesítek közszolgálati feladatot, nem vagyok oknyomozó riporter, és nem tisztem itt a teljes és tiszta igazságot kideríteni.