2009. március 17., kedd

Tegnap visszafelé autózva furcsa hangra lettem figyelmes. És ahogy Poroszlón haladtam át, láttam, hogy többen is felkapják fejüket és meredten néznek. Mivel a hang a motor működésével nem volt kapcsolatban, nem a fékkel és esett az eső, ahogy csak bírt, úgy döntöttem ki kellek bírni Tiszafüredig, majd ott egy parkolóban megállok. A Lidl parkoló erre alkalmasnak is tűnt. Nézem jobbról nézem balról , elölről hátulról, sehol semmi. Kifordítom a kormányt, benézek a kerék mögé, semmi. A nagy ügyködésemet látva egyszercsak odajön egy férfi, és kérdi, hogy azt keresem ami zörgött menet közben, mert azt ott a motorház alatt találom, mert le van szakadva az aló motortakaró köténylemez. És tényleg, kicsit távolabbra menve, már látszik is, ott lóg az elejétől leválva, és a földig érve. Én el sem értem volna a lemez elejét, de a segítőkész fickó visszapasszintotta a lemez első szélét a perem alá azzal, hogy ez most ki kell, hogy tartson egy darabig. Nagyon köszöntem neki a segítséget, de ő szóra sem érdemesnek mondta.

Ilyenkor mindig megnyugszom, az emberek kedvesek, rendesek és segítőkészek.

De a lemez nem tartott ki, a nyavalyás kátyús úton megint kipattant, és mivel nem volt alkalmas hely a megállásra, így hazáig jöttem vele. De persze már a szervíz nem volt nyitva, így ma viszem ki, hogy szedjék azt le onnan...
Majd látjuk mibe kerül a kátyús út nekem.


PS.
2009. márc 17. 10:17
Két nagyobb csavarral újra felfogatták, és kötelező ígéretet tettek, hogy most ez bírni fogja.

8 megjegyzés:

s@só írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
s@só írta...

Igazat mondtak a kötelező ígérők, ki fogja bírni. Én nemrég elcsaptam egy nagy baknyulat, hát az lerendezte a Caddy elején a műanyagokat rendesen. Szétpattant mindenféle illesztés,lógott minden mint az abáltszalonna, győztem nagyobb és más helyre fúrt csavarokkal rögzíteni a cuccokat. Persze a zsákmány nem lett meg: "fut a nyúl a mezőn és énekel" azóta is.

bluemoon írta...

:) Lehet, kicsit hamis az az ének már azóta...:)

s@só írta...

:) meglehet, de egy róka, azóta is attól kódorog - szegín... hamis (a nyúl előtt pár héttel volt, egy hosszú éjjel utáni gyors reggelen) :))

bluemoon írta...

nyúl is, róka is? mi jöhet még?:)

s@só írta...

farkas, medve, oroszlán... (?)remélem ezek nem, és nagyon remélem semmi más, elég megrázó dolog még az is, ha csak egy csuri...

bluemoon írta...

Most jutott eszembe, mikor jöttünk haza Pécsről, akkor belém kötött egy fácánkakas. Akkorát szólt a szélvédő jobb oszlopán, hogy azt hittem beszakad. De nem. Egyetlen egy árva fácántollpihe ragadt csak fel. A jószág meg elrepült az árok felé. Lehet, hogy a rókád éppen őt falta fel, mert falsul énekelt.

s@só írta...

Tudod ez a róka Bátaapáti rókája volt, és olyan hülye jószágok szegények. Ülnek az út szélén (hogy miért?) aztán amikor odaérsz mellé egyszer csak elédrohan (belédrohan).
Hogy mi ebben a ráció? Azt mondják a rókalélektanárok, hogy elvakítja a fény, és elvéti az irányt! Nem hiszem el. A bálnák miért úsznak ki a partra? Ugyanezért?