2009. március 28., szombat

Fogd a Nyuszira!

Lassan ott tartunk, hogy már tényleg a Nesquick nyuszit kéne meghívni kormányfőnek.
Legalább mindent rá lehetne fogni.


Ahogy azonban Commandante mondja, lehet itt bárki miniszterelnök,Bokros, vagy Gráf, tök mindegy. Dönteni a parlament dönt, mert nálunk nem miniszterelnöki rendeleti kormányzás van. Nagy kérdésekben törvényt kell hozni, módosítani.
Hiába lesz itt új program, ha a miniszterelnök programjában az szerepel, hogy 3 % elvonást kell alkalmazni, a parlament még mindig dönthet úgy, hogy á, legyen az csak egy százalék, vagy hogy bizonyos támogatási rendszert alapjaiban kell átszervezni, a parlament leszavazhatja, és dönthet úgy, hogy nem szabad hozzányúlni, mert nagy szükség lesz még a cigány szavazatokra a következő választásokon.

Mert arra megy ki a játék. Azért mondott le a miniszterelnök, hogy jövőre nagy megmentőként térhessen vissza a hatalomba szocialista párt élén. De a jelenlegi hatalmat a szocialista többségű parlament nem engedi. Mert akkor nem tudnak miből megélni a megélhetési politikusok.
És ez vonatkozik a másik társult pártjukra is, akik- amikor a közös jelöltjük kijelentette, hogy nem vállalja a miniszterelnökséget, hirtelen ötlettől vezérelve gyorsan kijelentették, hogy ők elfogadják Bokros Lajost. Naná. egyedül ő vállalta eddig.
A hat tagú, immár éppen nem frakcióval egy álláspontra helyezkedtek ezzel.

Ha mélyreható változást akarunk, akkor nincs más út, mint új választásokat kiírni, és olyan parlamentet választani, ahol a képviselők többsége az értelmes programot hirdető miniszterelnök mellé áll, és meghozzák azokat az intézkedéseket, végre már, amire mindenképpen szükség van.
Tudjuk, hogy nem lesz kellemes.
De kezdjünk végre hozzá!
Vége az analfabéta bálnak, jöjjön aminek jönnie kell...

Tegyünk rendet, söpörjük össze a szemetet, dobjuk ki a lomokkal együtt, szellőztessünk, pucoljuk meg az ablakokat, hogy kilássunk, és be is láthassanak, nézzük meg mit kell csinálni.
Itt az ideje a tavaszi nagytakarításnak!