2009. március 10., kedd

Elmúlik

A www.tothandras.hu oldalról érkező levélben jött az alábbi kis történet:
"Valamikor régen egy indiai herceg maga elé hívatta az ékszerészét és megbízta, hogy készítsen neki különleges varázsgyűrűt. Ha gond és bánat gyötri, a gyűrű vigasztalja meg. Ha nagyon jól mennek a dolgai, akkor a gyűrű figyelmeztesse. Az ékszerész el is készítette a gyűrűt, egy sima karikagyűrűt, amire csak egyetlen szó volt rávésve: "elmúlik". "

Minden dolog megy a maga rendje szerint. A fellendülés és a válság is.
A történelem ciklikus ismétlődése szerint a válságból való kilábalásnak három nagy iránya volt. Volt az amerikai, a New deal, volt a német, a fasizmus, és volt a szovjet, a kommunizmus. A tét ma az, hogy itt Európa keleti közepén mi lesz a megoldás. Mert mindegyik megvan csírájában. Megvan az, hogy szervezzük át a gazdaságot, adjunk új irányokat, és tegyünk meg a célok érdekében mindent, megvan az is, sajnos, hogy keressünk egy csoportot, amire mindent rá lehet fogni.
A kommunizmusra meg még jól emlékszünk. Hogy hová vezetett, és a saját bőrünkön érzékletük, hogy milyen volt, és a végén megtudtuk azt is, hogy milyen áron.
Remélem nem felejtette el senki.

Mindannyiunkat nagyon foglalkoztat a pénztárcánk állapota, ne is tagadjuk. A válság nálunk minden téren beállt, válság van gazdaságilag, és válság van erkölcsileg is. Idézhetnénk Berzsenyit az ország támasza, talpkövével kapcsolatosan, mely a tiszta erkölcsben lett megjelölve, és "melly ha megvész, Róma rabigába görbed". Az erkölcsi megveszés már megvolt. A rabiga is elő van készítve.

Amerre nézek, mindenhol kilátástalanság, elkeseredettség. Aki teheti, költözik. Messzire.
A jelölt szólt, szeptemberben kimegy Amerikába. Lehetetlen, hogy három hónap alatt ne találna bármilyen olyan elfoglaltságot, amiből meg tud élni.
Megint elindul a kitántorgás. Csak most nem azok mennek, akiket itthon az éhhalál fenyeget, hanem azok, akik nyelveket beszélnek, egyetemet végeztek, akikre az ország gondját lehetne bízni.

Ősszel, amikor Máltán voltunk, találkoztunk olyan lánnyal, aki itthon elvesztette a munkáját, és felsőfokú HR -es végzettsége ellenére elment houskeeper-nek egy szállodába. ( ez a takarítónői állás elegáns megfogalmazása)
És boldog. Mert ledolgozza azt a munkaidőt, amit kell, megkapja érte azt a fizetést, amiből gondtalanul meg tud élni, és nem csekély szabadidejében ott van neki a tenger, a búvárkodás, meg a barátai. És nem tölti el rettegéssel a holnap, hogy nem tudja kifizetni a gázszámláját, a telefonját, vagy a lakását.

Ahogy Meta tette, ha nincs más választás, vegyük elő az úszósapkát. Mert a fejes ugráshoz kell.

A kérdés csak az, hogy mire elmúlik, lesz -e itt még valaki, aki számít?


6 megjegyzés:

s@só írta...

Ha. 23 évvel fiatalabb lennék én sem gondolkodnék egy minutát sem. Mindegy lenne, mivel és hova. Csak el.
De ezt most (már) nem teszem meg. Mert, ahogy azt Cseh Tamás mondta a Budapestben: " Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van... neve van..."

bluemoon írta...

A volt apósom, 198as évek elején, amikor hetven körül volt, és meglátogatta a fiát Belgiumban- hazajötte után azt mondta: ha csak tíz évvel lennék fiatalabb, biztosan kint maradnék, és új életet kezdenék.

Kifogás mindig van. Vagy megint győz a kalandvágy, és itthon maradunk?

s@só írta...

Nem kalandvágyból maradok itt. Az életem van itt röghöz kötve - nagyon.
Mondhatni: "Anyám!Én nem ilyen lovat akartam!"
Az a helyzet, hogy az elmúlt 20 - 25 évem nem arról szólt, hogy innen el kell menni, vagy el lehet menni, ahogy mondá Gy.F. okostojás....
Ezért maradok itt, én.És. Mindenki nem mehet el. Nem jó az, ha kivisszük az értelmet, az észt "külföldre".
Nekem a hazám ez a lángoktól ölelt kis ország. Én szeretek nagyon elmenni például a tengerhez, Dalmáciába. Nagyon jó ott, de idegen vagyok... nem kellek ott sokáig, érzem - tudom. És,nem önt különösebben az a "nagyonjóérzés" ha átlépek a határ magyari felére, de valami azért van benne - kicsit más, kicsit megnyugtató. Mert itthon - otthon vagyok.

Meta Hari írta...

Mondtam én is, hogy ha öt éve, amikor először akartam, akkor elmegyek, akkor már régen jó lenne a világom. De aztán arra jutottam, hogy nem a kor számít, hanem az, hogy mi van még előttem. Akármennyi is, ha ezt a jövőt kell ma, most felélni, akkor itt nem jó és keresnem kell egy másik helyet. Akár jó lesz, akár nem. Na nekem így került a fejemre az úszósapka - többek közt, és irány a mély víz.
És nem is kell túl sok nap kint, hogy honvágy legyen.

Meta Hari írta...

Tényleg, lassan azt KELL mondani, hogy a magyarországi élethez kell a kalandvágy..

bluemoon írta...

Meta, honvágy ellen olvasgass magyar híreket. :(