Nézem a tévét...

és valami nem olyan, mint máskor. Hahh, a műsorvezető. Fel van öltözve. Rendesen. Zöldes színű, vékony tropikál öltöny, homokszínű hosszú ujjú ing, nyakkendő. Beszélgetőpartnere szintén. Világos nyári öltöny, szintén hosszú ujjú ing, nyakkendő. Na ja, ő professzor, az MTA elnöke.
Elegánsak, jól öltözöttek. Hajuk, szakálluk, bajuszuk rendben, frissen fodrászolva, megfésülve, kezeik manikűrözöttek. Rendben vannak. Az már csak ráadás, hogy érdekes dologról beszélgetnek. Az meg még inkább ráadás, hogy a riporter tudja miről beszélget. Pedig a svájci 27 kilométeres részecskegyorsító alagútról és az ezzel kapcsolatos fizikai kísérletekről beszélgetnek. Értik egymást. A riporter és a tudós. Én is értem őket. Köszönöm Verebes úr és Pálinkás professzor úr.

Most döbbenek rá, hogy milyen régen láttam elegánsan felöltözött embereket. Férfiakat is, nőket is. Nem csak a tévében, hanem a mindennapokban is. Magamat is beleértve. Hordjuk a kínai, rossz minőségű, rosszul szabott rongyokat, a műanyag cipőket, másfél hónapig tartó szandálokat, vietnami papucsokat, fejünk borzas, akár azon az áron is, hogy mi magunk borzoljuk, habozzuk, zselézzük madárfészek formára.
És milyen régen hallottam érdekes riportot is.
Jól van felkelek jövő szombaton is: m1 szereztél egy új szombat reggeli nézőt a Verebes féle Napkeltére.

Pereg tovább a műsor. Hmm, ez a fickó már nyakkendő nélküli csíkos ingujjban mondja magáét. Ő a MÁV Cargó frissen szabadult vezetője...

Mégse fogok hajnalban kelni jövő szombaton.
De majd megnézem az ismétlést.