Férj-uram

Szokásos felállás. Ül a nő, lehajtott fejjel, a válla alig láthatóan remeg. A férfi vele szemben a másik padon, álla felszegve, magabiztosan, hangosan, senkire nem figyelve mondja a magáét. ...mert hány bőrt akarsz rólam lehúzni? Mikor megállapodtunk, hogy a tárgyalásig minden hónapban 10-10.000. Ft.-ot fizetek. Te meg jössz itt azzal, hogy fizessek 15 ezret? És hogy visszamenőleg, májustól? Miből fizessek? Nem mondanád meg?
Ekkor érkezem meg. A nő segélykérően pillant rám. Leülök mellé. Üdvözlöm a férfit, tisztázom vele, hogy akar-e a közös akaratnyilvánítás szabályai szerint válni, és ha igen, ehhez milyen kérdésekben kell egyezséget kötni. A bibi persze a gyermektartásdíj. Mert nehogy már ő fizessen, amikor a nő 98 ezret keres, van neki pasija is, aki hazaadja a fizetését.Nehoghy már ne tudják eltartani a két gyereket. Legyen csak elég az a 10-10.000.-Ft. havonta! Értetlenül néz, amikor mondom, dehát ezek a maguk gyerekei, ezeket magának és a feleségének kell eltartani, nem másnak! És hogy az állam- akinek se fia se borja az ő gyereke, havi 13.700.-Ft.-tal járul hozzá a gyerekei eltartásához fejenként. És ő meg, hús a húsból, vér a vérből csak havi 10.000-rel?
De akkor mi marad neki, ha többet fizet? És akkor nehogy már! Hisz így is gyerekenként 23.700.-Ft. lesz amit a gyerekekre lehet költeni! Kész. Legyen ennyi elég!
A kérdésre, hogy tudja-e mibe került az iskolakezdés a két gyerekkel, mondja, hogy biztos volt vagy 60.000.-Ft. Jaaa, hát ő nem járult hozzá egy fillérrel sem, mert nem volt miből. És nem érti, hogy a gyereknek akkor is meg kell venni a könyvet a füzetet, a ceruzát, ha " nincs miből". Csak ezt az asszony gazdálkodta ki, koplalta meg. Mert a kedves apukának "nem volt miből hozzájárulni". Döbbenten tiltakozik, hogy nehogy már neki ne maradjon egy fillérje se! Hisz neki tankolni kell a kocsiba, meg ő egyedül maradt, neki sok kiadása lett, mióta az asszony elköltözött.
Nem jut el a tudatáig, hogy a kiskorú gyerek tartására, saját szükséges tartásának rovására is meg kell osztani mindazt, ami közös tartásukra rendelkezésre áll.
És hogy miért vagyok én ott, mert ő már megegyezett a feleségével, és most mindent megváltoztat. És nem érti, hogy az nem megegyezés, hogy ő mond valamit, és az szerinte, ezzel el is van döntve.
Épp jókor hívtak be a tárgyalóba bennünket.
Bent folytatja a monológját. Ő is szabadulni akar, ezért végülis csak megkötjük az egyezséget. A végén kérdezi a bíró, hogy kötünk-e egyezséget költségekre, itt a 12.000.-Ft. lejárási illeték a tét, hogy ezt elfeleztik-e a peres felek, vagy sem. Nyavalyás 6.000.-Ft.-ról van tehát szó. Férfi: De hát miért akarja ezt a pénzt az asszony? Hát már ki van fizetve, nem? Akkor neki most miért kéne bármit is fizetni? Annyira döbbentesen és fárasztóan egoista, és zsugori, hogy csak legyint a nő. Legyen vele boldog, nem kell!


Az a rettenetes, hogy ilyen tipusú férfiak csapatostul léteznek, akik nemhogy nem érezik kötelességüknek, hogy a családjukat eltartsák, hanem külön meg vannak sértődve, amikor válás után többe kerülnek nekik a gyerekeik, mit addig bármikoris korábban. Ez a fickó is csak annyi pénzt adott a felesége kezébe, amiből az ő eltartása se jött ki. Elvárta, hogy a felesége eltartsa őt is. És most, amikor már nem tartja el, sőt, neki kell tartásdíjat fizetni a gyerekei részére, meg van sértődve. Hogy vele hogy eshet meg ilyesmi?