A város ma már, száz évvel a borzalmak megtörténte után, olyan, mint bármelyik más város. De minden este hét óra után összegyűlnek az Brit Nemzetközösség által emelt emlékmű körül és minden este nyolc órakor felhangzik a "last call" a számos és megszámlálhatatlan, a műemléken sűrű sorokban, minden létezhető szabad falfelületen felvésett több mint ötvenezer név szerint említett és a soha meg nem talált, a soha nem azonosított névtelen, sírhant nélküli háborús hős tiszteletére, aki ott lelte halálát élete virágjában, vagy még azelőtt, hogy felnőtt élete egyáltalán elkezdődhetett volna...
Aztán kifelé autózva a városból, a házak között itt-ott felbukkanó katonai temetők egyikénél megállva és kitűnő gondossággal rendben tartott emlékhelyen, a bejáratnak háttal a nyugat felé tájolt egyforma, katonai temetőkre jellemző hófehér sírkövek vésetét böngészve az embernek sírhatnékja támad, mert az ott nyugvók nagy részének még csak a neve sincs a fejfájára felvésve...
Unknown.
Known unto God
Bár a felíratok a temetőben hősökről, önfeláldozásról, dicsőséges halálról, soha el nem múló háláról szólnak- azt gondolom ez a több százezer ember- egyes források szerint több mint hatszázezren haltak itt meg- értelmetlen, kegyetlen és idő előtt halála mellet még most, több, mint száz évvel később sem mehetünk el fájdalom és háborúellenes érzelmek nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése