Délután jöttem haza és az autóban, szokás szerint, a Kossuth rádió szólt. Néhány történész beszélgetett történelmi személyiségek megítélésről, téves és rosszindulatú híresztelésekről, évszázados megtévesztésről és én csak most tudtam meg, hogy Görgey Artúr, a világosi fegyverletevő nem volt áruló.
Világosnál egyszerűen nem lehetett mást tenni, mint letenni a fegyvert. Volt 30.000 ember és minden fegyverhez mindössze 1,7 lövedék. Igen lehetett volna még harmincezer halott a csatában, de nem lett volna semmi értelme. Kossuth már szeptemberben árulóként emlegeti Görgeyt.
Aztán Kossuth levágta a szakállát kopaszra borotválta a fejebúbját és úgy szökött ki a határon. "Kellett egy bűnbak és a mézes szavú Kossuth, Görgeyt tette meg annak."
Aztán lám-lám még százharminc év után is úgy tanították az iskolában, hogy Görgey áruló volt. Aztán meg kiderül, hogy mégse. Katona volt, érzelem-mentes, könyörtelen, zseniális hadvezér.
Meg szerény. Móricz Zsigmondnak mondta: "Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári."
Tábornok Úr! Megkövetem, -engem félrevezettek az Ön megítélésében. Sajnálom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Bűnbak mindig kell. a 20. században ott vannak erre a célra az etnikai kisebbségek. Vagy a biciklisták.
Ez pedig jó példa arra, hogy egy rátermett szónok folytatta propaganda akár évtizedekkel-századokkal is túléli az adott személyt. (Tanulmányaim szerint Könyves Kálmán sem volt púpos meg sánta, csak épp nem az ő leszármazottai ültek aztán a trónon, és politikailag szerencséesebb volt rossz színben, nyomoréknak feltüntetni a nagybácsit.)
Amikor Egyiptomban voltunk és a karnaki templomnál Hatsepsutról mesélt a helyi idegenvezető, miszerint Hatsepsut nevét levésették halála után mindenhonnan és ezzel kitörölték az emlékezetből - a történelemből.
Csak a véletlenen múlt, hogy egy hanyag vésnök hibájából mégis tudunk róla. Pedig Hatsepsut i.e.1500 körül élt és vagy 20 éven át uralkodott testvére-férje, II. Thotmesz halála után és magát fáraónak nyilvánította, és fia, III. Thotmesz mellett régensként ült a trónon. A legerősebb kezű női uralkodó volt az ókorban.
Hát igen, a történelem-hamisítás elég régen kezdődött és elég régóta folyik.
Igen, ez a damnatio memoriae, amit már az ókorban - főképp a keleti birodalomban - előszeretettel alkalmaztak. Nincs új a nap alatt...
(őőő és csak halkan jegyzem meg, hogy a távolabbra tekintő uralkodók talán ezért is írták meg tetteiket sokszor és sok helyen, és támogattak művészeket - mint Augustus császár ugye, talán hogy _valami_ biztos maradjon utánuk.)
Megjegyzés küldése