Olvasónapló

Végigolvastam Vavyan Fable Halkirálynő sorozatát. Az előzményektől a Habospitéig.
Kezdetben tetszett, de aztán a sorozat második felére a cselekmény ellaposodott, elnyúlt, és a könyvek utolsó ötven oldalára sűrűsödött be az akció. A sorozat utolsó darabja, az idei kiadású Habospite már annyira csak nyomokban viseli az első könyvek lendületét, hogy szégyen-nem szégyen, voltak oldalak, ahol továbblapoztam-olvasás nélkül. Az író annyira didaktikusan kezeli a mondanivalóját, hogy már meg sem kísérli történetbe burkolni, hanem egyenesen bele az olvasó képébe, odaszúrja neki a szentenciát. És mindenről. A szexuális segédeszközökről, az abortusztról a gyereknevelésről, bármiről. Készen, vastag betűvel szedve.
Visszautalgat korábbi könyveire, meghivatkozza őket, és idéz belőle.
A könyvek elején olvasói levelekből idéz, a dolog természeténél fogva azokból amelyek egekig magasztalják. Dicsérik humorát, emlegetik, hogy hangosan nevettek olvasás közben, és jajj, de annyira jó, hogy csak na!

A történettel nincs bajom, szeretem a sorozatokat, mert nem kell sok időt eltölteni azzal, hogy megtudjuk melyik szereplő milyen, hiszen már ismerjük őket az előző részekből, és egyből mehet a cselekmény, a bonyodalom lehet fűzni a történetet.
Ügyes az újabb és újabb szereplők bevezetése, a karakterek jellemének szisztematikus végigvitele, nincs megbicsaklás a jellemábrázolásban.


A könyvek nyelvezete azonban csapnivaló.
Elhiszem, hogy a nyelvhasználat jellemez egy-egy szereplőt, de hogy egy egész könyv pongyola szóhasználatú legyen, hogy a szófordulatokat rosszul, "kinyakatekerten" használja, hogy sajátos új szavakat alkot, hogy nehezen értelmezhető szóösszetételeket használ és a szleng a főszabály, ez nekem sok. Idegesítő a nagyszájú jópofizás, a 'látodmilyenviccesvagyok' villantás.
Az is rettenetesen zavart, hogy az író az egész sorozatot a főszereplőnő szemszögéből az ő szájából meséli el, kivéve két könyvet. Ezeket olvasva sose tudtam, hogy éppen ki beszél, és miért, és hogy is van ez éppen.
A szereplők nevének váltott használata sem okozott nekem örömet. Mindenkinek van vezetékneve, van keresztneve, és mindenkinek több beceneve, gúnyneve, csúfneve. A szerző ezeket össze-vissza használja, sose tudtam pontosan, hogy ki beszél, úgy kellett kitotózni néha, hogy adott gúnynév melyik keresztnévhez vagy vezetéknévhez tartozik.

Az a rengeteg közhely amit az orcánkba kapunk olvasás közben, már-már szórakoztató. Csak meg kell próbálni nem komolyan venni. Legalábbis így szeretném gondolni, hogy a rajongók a facebook Napi idézet Vavyen Fable-tól szolgáltatását így alkalmazzák...

Tudom én, hogy nehéz dolog írónak lenni, minden évben új könyvet írni, de ha erre adja az ember a fejét, akkor azt nagyon jól kell csinálni.
Lőrinc L. Lászlót tudom mindenki elé példának állítani.

Az is szerencse, hogy mi olvasók sem vagyunk egyformák. Fable anyó, ahogy magát nevezi a szerző, nagyon népszerű. Sokan szeretik. Sokan olvassák. A wikipédia szerint "az elkelt könyveinek száma 3-3,5 millióra tehető az utánnyomást nem számítva."
Úgy tűnik tömegigényt elégít ki Molnár Éva.
Kovács Ákos szerint: Persze nem biztos, hogy jót tesz neked, Ha kiszolgálják az ízlésedet.



A pokol is elnyeli (Halkirálynő-sorozat 0.,1988)
A Halkirálynő és a kommandó (Halkirálynő-sorozat 1., 1987)
A Halkirálynő és a dzsinnek (Halkirálynő-sorozat 2., 1988)
Ki feküdt az ágyamban? (Halkirálynő-sorozat 3., 1989)
Ébredj velem (Halkirálynő-sorozat 4., 1990)
Mogorva nyár (Halkirálynő-sorozat 5., 1992)
A Hold forró jegén (Halkirálynő-sorozat 6., 1997)
Apád, anyád ide lőjön! (Halkirálynő-sorozat 7., 2006)
Csontfuvola (Halkirálynő-sorozat 8., 2010)
Habospite (Halkirálynő-sorozat 9., Vis Major-sorozat 6., 2011)