2011. június 20., hétfő

Martello

Merthogy egy kávéfőzőnek olasz neve kell, hogy legyen.
Ugyanúgy, mint ahogy német néven lehet sikeres egy sör, és francia néven egy sajt.

Mostantól az olasz típusú kávé fogyasztója vagyok. Igen itthon is. Igen kis csészében, kevés kávé, de az olyan, de olyan, hogy hmmmm...

Kaptam a születésnapomra. Ja, hogy még csak egy hét múlva lesz, az nem számít. A kávéfőző már itthon várt kicsomagolva, kipróbálva, beüzemelve. (Nem, ez nem az Aldi mostani akciós kávéfőzője, hanem még a korábbi típus - ezt egy irodaszerekkel kereskedő bolthálózat akciózta le félárúra. Már vagy két hete nézegettük, és tanakodtunk, hogy kell-e ez nekünk?
Hát úgy láttam, hogy kellett...)
Kapszulákban van a kávé kiporciózva, kapszulánként 6 dkg. g. No ebből aztán dög erős kávét lehet főzni, hiszen egy rendes kávéhoz általában 4 dkg. g őrölt kávét kell lefőzni.
És amitől más ez a kávéfőző, mint a szarvasi, az az, hogy 20 bar nyomással préseli át a kávén a gőzt. Ezt csak a nagy százezres árú kávégépek tudták eddig. Ez már nem semmi. És az is nagy előnye, hogy én határozom meg, hogy mennyi vizet adjon a kávémhoz. Ha úgy akarom, akkor lehet az két deci is, lehet az négy cent is. Én meg az utóbbit akarom.

Maradéktalanul elégedett vagyok a kicsöpögő kávéval.



Ami változás az előzőekhez képest, az az, hogy most már nem a kávéval veszem be a reggeli vérnyomáscsökkentőt, hanem előbb...

Nem mi lennénk, ha nem kezdenénk kiszámolni, mennyiből tudunk megkávézni? Nos egy kapszula cirka 60 forint. Nálunk ebből kijön egy méregerős, vagy két közepes erősségű.


Nemcsak a gazdaságossági mutató javítása miatt, hanem egy esetleges várható kapszula megszűnés miatt is azonnal szétszedtem egy elhasznált kapszulát, és megnéztem, mi van benne.
Nos, jelentem, kávé van benne.
Őrölt kávé, lefedve egy alufóliával. Alul pedig egy papírszűrővel bélelve.
Na ez nem nagy cucc, persze azonnal kipróbáltam, de alulra nem tettem új szűrőpapírt, így köpköde egy kicsit a zaccot. De a tetején a dupla alufólia pompásan működött. Elő fogom szedni a csepegtetős kávéfőző megmaradt papír szűrőit, kiszabom a kapszula aljába , és újra kipróbálom...

Netes kutakodás után az is kiderült, hogy a régi Martello cég megszűnt de átvette az ALDI. Így a Martello mostantól saját márkás termékük. Nem teljesen ugyanúgy néz ki, mint korábban, de lényegét tekintve ugyanaz. És nemhogy leállnak a kapszulák gyártásával, hanem visszabővítik az eredeti választékra, lesz ismét koffienmentes, arabica-robusta keverék, hosszú kávénak való, rövid kávénak való, mindenféle. Ausztriában már nagyobb választékban kaphatóak ezek, egy kapszula 20 eurocent árra jön ki.

A kávéfőző pedig vetekszik az itthon gyártott, imént emlegetett szarvasi elektromos kávéfőzők árával. A kávé pedig klasszisokkal jobb, mint ami a szarvasi kávéfőzőkből kijön.

No megyek is főzök egy kávét!

UPDATE 2011. augusztus 18.

A kávétömős akció jól működik.
A Metro-ban leárazták a Lavazza kávét, és gyorsan vettünk is három csomaggal és a kapszulák darált kávéval tömése pompás eredményt hoz.
A dolog titka az, hogy nem elég csak kanállal beletenni a kávét a kapszulába, hanem azt a húsklopfoló végével -nem a klopfolós, hanem a másik végével- meg is kell erősen tömni, hogy szilárdan álljon benne a kávé. Alul papírszűrő, benne 7 dkg g. kávé, felül háromszoros alufólia, gyors fejszámolás, jelenleg mintegy 12-15 forintba kerül a Lavazza kávénk adagonként.


UPDATE 2012. január 11.

A karácsony előtti két doboz egy áráért Aldis akció visszahozta a kávézás könnyű és elegáns módját.
Sőt a két újdonság, a chokolite és az amaretto egészen kiváló. Sajnos az amarettoval valami gond van, ugyanis többedik alkalommal is eldugaszolta a kávéfőzőt az amarettos kapszula. És ezzel nemcsak mi jártunk így, hanem mások is. Tehát tessék vigyázni vele.


UPDATE 2012 május 14.

Kedves "névtelen" hozzászólómnak igaza van! NEM 6-7 dkg kávéból készül egy fekete, hanem 6-7 g. kávéból.
Igen, általános iskola 3. osztály, mértékegységek átváltása.
Nos akkor ismételjük át: A tömeg alapegysége a gramm jele g. A nagyobb tömeg a dekagramm, ami 10 g.
Még nagyobb tömeg a kilogramm, ami 100 dkg=1000 g. A mázsa 100 kg, a tonna pedig 10 mázsa.
TEHÁT: a fentebbi mennyiség, amiből kávé készül nem dekagramm, hanem gramm.
Kijavítottam.

MÁS:
A kávét már jó ideje szűrt vízből készítjük, amióta ezt használjuk, azóta nem dugult el a kávéfőző. A vizet Britta kancsóval szűrjük, de úgy gondolom, hogy rendes ásványvíz is jó lehet hozzá.

UPDATE 2012.augusztus 31.

Itt  van pár keresetlen szó a kapszulák áráról:
http://mondomamagamet.blogspot.hu/search/label/martello%20kapszul%C3%A1k

76 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bakker,így pont a lényegét veszti az egész.A legjobb az egészben,hogy nem kell töltögetni,kiporciózni.Hát,ha ennyire spórólni akarsz ,akkor kár volt ilyen gépre költeni,ja persze kaptad.

bluemoon írta...

Látod, látod, érted te...

Hmm, a dolog lényege...

Volt egy régi kávé reklám, kedves névtelen, te fiatal korod okán nem biztos, hogy emlékszel rá, két állítás volt, az egyik úgy szólt, hogy Egy kávé legyen finom! A másik állítás pedig az volt, hogy: Egy kávé legyen olcsó!
A megoldás pedig az volt, hogy Egy kávé legyen olcsó és finom.
Szerintem is. Nem baj az, ha valami olcsó és finom. Számoljunk: évente mondjuk megiszunk fejenként 365x2=730 kávét. Ha a kapszulát megvesszük, akkor 730x 60= 43.800.-Ft.ezt szorozzuk kettővel, mert általában ketten kávézunk itthon, az már 87.600.-Ft. Ha megveszem a Lavazzát a Metroban ha akciósan akkor 520.-Ft. 250 dkg. Egy kávé 7 dkg kávéból készül azaz 35 kávét főzök belőle. Így kb 14 forint egy kávé, egy év alatt ez 10.220.-Ft.
Pontosan 33.580.-Ft-tal (két emberre 67.160.-Ft) kevesebb, mintha előregyártott kapszulákat használok. Lenne helye ennek a harminchárom és félezer (hatvanhétezer) forintnak ha most a kezedbe adnák? Ugye hogy lenne...
De ez így szabadon választott takarékoskodás lenne, egyéni, jól felfogott érdekből. Csak manapság nem azért kell takarékosabban élni, hogy megmaradjon ennyi pénz, hanem azért, mert nincs rá annyi.

Spórolni pedig nem akarok, ennyire meg különösen nem, de muszáj. Muszájból cseréltem le az összes villanyégőmet energiatakarékos fajtára, ezért veszek olyan mosóport, ami 40 fok alatt is tökéletesen mos, ezért járok lassabban az autómmal, ezért beszélek skype-n, ezért választottam zérus díjcsomagot, ezért főzök otthon, ezért tekerem lejjebb a fűtést, és veszek fel egy pulóvert, ezért vásárolok a Metro-ban az Aldi-ban meg a Lidl-ben és nem azért mert jókedvemből éppen nem tudnék máshogy tenni. Nehezebben élünk, na.

Golfos írta...

Nézegetem én is ezt a gépet de ami zavart eddig az a kapszulák ára.Gondoltam én is arra hogy esetleg a régi kapszulát fel kéne használni és latom ez lehetséges.Esetleg írnál bővebben a alufóliával hogyan zárod le a kapszula tetejét?

El Che írta...

Én általában két vagy három réteg alufóliát hajtok össze, nagyjából körbevágom hogy a peremen túlérjen és aztán rásimítom. Nem szoktam túlbonyolítani, és így is működik a kapszula újrafelhasználása. Vagy ki kell várni az akciókat, most a 25-ös kapszulacsomagot egyet fizet, kettőt kap formában árulják például.

Névtelen írta...

Szia!

Örömmel olvastam a bejegyzésed, mert mi is most gondolkodunk egy ilyen gépen. Szerinted más, nem Martello márkás kapszulákkal is működik?
Köszi a választ!
Évi

bluemoon írta...

Nem, más kapszulákkal nem működik. Mindegyik kapszulás kávéfőző csak és kizárólag saját kapszuláival működik.De a műanyag kiürített kapszulákba azt töltesz, amit akarsz: kávét, teát, kakaót...

Névtelen írta...

Kiváncsiságból kipróbáltam a cikkben leírt kapszula újratöltést, jelentem működik, vettem papírfiltert 260ft volt 80db nagy méretű, a kapszulákba 1db-ból legalább tizet lehet kivágni. Az otthon talált vákumos kávé fajtája: valószinüleg Lavazza (légmentesen záródó üvegbe van áttöltve) mert régebben ezt a fajtát szoktuk venni, az alufóliából (négyszeresen hajtottam rá)akkorát téptem, hogy kicsit túlérjen a peremén nagyjából lehajtogattam a széleit, a kávé beletöltögetése a kapszulába a legmacerásabb, meg kell tömni amennyire csak lehet a főzet minősége sokkal jobb mintha hagyományos kávéfőzőn főztem volna (20 baros nyomás miatt) szép habot képez a tetején, de azért nem olyan finom mint a gyári kapszulával készült kávé.

Névtelen írta...

Most ez komoly, hogy egy kávé 6 meg 7 deka kávéból készül?

Kicsit erősen isszátok :DDD

bluemoon írta...

Egy "rendes" kávé általában 4 dkg kávéból készül.
A kapszulákban van 6 dkg. Igen ebből erős kávét lehet főzni, ristrettot ha akarod, de lehet hosszút is, ha sok vizet engedsz át rajta. Az én kávéfőzőm még meghagyja nekem a vízmennyiség szabályozását.

bluemoon írta...

Igen, a bejegyzésben már javítottam, itt is megjegyzem hát: NEM dkg, hanem gramm! 6-7 gramm tömegű kávéból főzünk egy kávét!

Névtelen írta...

Decemberi megjegyzésemhez:

kicsit gyorsítottam a kapszula töltés folyamatán a papír kivágásánál az üres műanyag kapszula aljára csak rányomkodom a szűrőpapírt az így kirajzolódó köralakot vágom ki a papírból, a töltésnél nem kell szenvedni sokat a tömöritéssel hanem kávéskanállal nagyjából lenyomogatom, és kicsit puposra töltöm a kapszulát ezután rakom rá a fóliát a kapszula betétele után (rázáráskor) a tömörités így megtörténik.
Amióta emelték az aldiban kapszula árát egyre többet töltögetem a kapszulákat.

Névtelen írta...

Az előző bejegyzés nem a decemberi hanem a febr. 21-i írásom kiegészitése.
Jún.28-tól egyet fizet kettőt kap akcióban lesz a fémdobozba csomagolt kapszula (36ft/db) akit érdekel, valamint új kávékapszulákat is lehet kapni: de luxe, sissi, bécsi kávé fantázia névvel igaz szerintem húzós árakon (89ft/db)

Névtelen írta...

nem azért, de a piszok drága omniából 1 kávé csak 22ft.
( 900ft/250gr ) * 6gr
6000ft/kg már egész jó kávékat lehet kapni szerintem

bluemoon írta...

Sajnos egyetlen Aldi üzletben sem kaptam a dobozolt akciós kapszulákból. Pedig az akció első napján, reggel fél kilenckor ott jártunk éppen. Az eladó sajnálkozott, hogy sajnos már egy darab sincs belőle, nemcsak kettesével vitték az emberek, és mivel nem limitált a megvásárolható mennyiség, így pillanatok alatt elfogyott. Sajnálattam látom ugyanakkor, hogy egy százassal szépen csendben felemelték a tízes kiszerelésű kapszulák árát...

Névtelen írta...

Bocs bluemoon! Én az első napon reggel 8-kor voltam ott, és 8darabot vettem sejtettem, hogy kapós lesz az itteni Aldiban kivolt írva, hogy csak 4db vásárolható voltam olyan szemtelen és kétszer vásároltam aznap, mondjuk ebben az Aldiban bőven volt belőle még, viszont én a tavaly novemberi akcióról maradtam le nem is tudtam róla.

Ma'ayan írta...

Kedves Bluemoon, és Mindenki, akinek van Martello kávéfőzője!

Egy ideje gondolkodom, hogy ha már kávé, az legyen főzött, annak ellenére, hogy közel 20 éve rögtön oldódó kávét iszom, és szeretem is, de egy ideje a fejembe vettem, hogy az nem annyira egészséges. Tehát váltani szeretnék (leginkább egy Martello Cascolino-ra, mert annak a formája jobban tetszik), de ahhoz sokba kerül bármelyik kávéfőzőgép, hogy csak úgy talán ízlik, talán nem alapon megvegyem.
Sajnos, vagy nem de az utóbbi időben egyre nagyobb igényem a minőségre, bár a pénzem nem túl sok hozzá, sőt ...
Azt szeretném kérdezni, hogy tudna-e segíteni valaki abban, hogy megkóstoljam?
Cserébe vennék egy csomag (10 kapszula) kávét, a maradékot otthagynám, elég egy kapu elé kihozni, nem szeretnék bepofátlankodni sehova, de kóstolásra nem nagyon látok más lehetőséget, minthogy valakit megkérjek rá, hogy főzzön nekem egy jó kávét.

Üdvözlettel
Maayan

bluemoon írta...

Adj egy elérhetőséget és megbeszéljük.

Ma'ayan írta...

köszönöm szépen :)
jankaigyongyi@gmail.com

Névtelen írta...

Na pont azért vettem anno a gépet mert a legolcsóbb volt a kapszula.
Megtörtént az amire gondoltam, hogy szép lassan elkezdik emelgetni a kapszulás kávé árát.
Már a legelején próbáltam a megtöltős trükköt de akkor orrán-száján jött a víz.
Ha jól értem több réteg fólia és a szélén visszahajtjátok? gondolom nálam a volt a bibi hogy a fólia alatt,mellett elment a nyomás.
Tippjijje valakinek?

PLACI írta...

Sziasztok!

Jó és hasznos a bejegyzés. Nyár vége óta van Martello Quadra kávéfőzőm, meg vagyok vele elégedve. Én is át szeretnék térni a töltögetős módszerre anyagi okokból, viszont vannak számomra nem tiszta dolgok:
eleve az eredeti kapszulában is van egy papírszűrő, amit még a leghegyesebb késsel sem tudok rendesen kikaparni, hiszen recés a kapszula alja belülről. Erre valami tipp?
Valamint nem találok rendes eszközt a tömörítésre, ami pont akkora méretű lenne. Esetleg ásványvizes flakonok kupakja? Az elvileg beleillik. De ha van jobb ötlet, szívesen veszem! :)

Névtelen írta...

Annyira nem kell a recékből kitisztítani a régi papírt az új úgyis takarja, a tömöritésnél elég a kiskanállal megnyomkodni, picit (tényleg picit mert akkor nem tudod rázárni) púposra tölteni és rázáráskor megtörténik a tömörítés.


Más: Az Aurora tipusú kávéfőzőt láttátok iszonyatosan gagyin néz ki, az anyaga is bóvlinak tűnik, remélem nem ebbe az irányba megy el a Martello.

Ma'ayan írta...

Oktoberben megvettem kostolas nelkul, mert az Aldiban azt mondtak, hogy visszavihetem, ha nem izlik. Eleg felosen meg az elso ujratoltesnel, de azota csak toltogetve iszogatom igazi tejszines kis kaveimat. A Lavazza nyomaba sem erhet a masik negy, mit eddig kiprobaltam, nekem legalabbis ezzel izlik a legjobban. 6 gr kave, 40 adag a 250 gr-bol. A kapszula aljaban kaveskanallal, tetejen kupakkal nyomkodom meg (egyszer veletlenul pont ott volt egy), de valamilyen rendes tomoritore en is vagyom. Nekem nem eleg sok a kave, ha csak puposra csinalom, es szerintem, mert olyankor nehezebben zarodik, zarszerkezetnek sem tesz jot hosszutavon.
Az aljabol nem szedem ki teljesen a regi szuropapirt, az ujat, amit en vagtam bele pedig lemosom, es ujra felhasznalom. A regi filteres csopogtetos szuropapirt hasznaltamhozza. Az 50 Ft-os merete pont a belso meret. Az erosfajta alufolia harom retegben a pereme ala hajtogatva tenyleg bevalt. Halaa vagyok Buemoon, hogy megosztottad tapasztalataidat :-)
Legtobbszor ketszer a kisebb adagot flyatom at rajta vagy egy nagyobb adagot, es meg igy is eleg eros :-)
Ja es szurt vizzel csinalom. Isteni iz bar soha nem lesz olyan habos, mint a Nespresso a 20? bar nyomas ellenere sem :-) de azert igy is elvezem. Foleg az alpokbeli uveges tejszinnel, egy kis keksszel a kave melle ...
Csak a nagyon magas koleszterinszintem kene mar normalis legyen. Na mindegy, ha elobb jon a halal legalabb elveztem az eletet :-) es akkorsem vagyok hajlando gyogyszereket tomni magamba, tele felelemmel, betegsegtudattal elni, helyette buntudat nelkul elvezem a kavezas minden aromajat, pillanatat :-)

bluemoon írta...

Oh Maayan, úgy sajnálom, de elfelejtkeztem az ígéretemről, annyi és olyan sűrű programok voltak a hét végeken, hogy teljesen kiment a fejemből. Ne haragudj.
Viszont nagyon örülök, hogy megvetted a gépet, és hogy meg vagy vele elégedve.

Ha koffeinmentes kávét akarsz, akkor éppen ma láttam a Lidl-ben, lehet kapni negyedkilós kiszerelésben, este meg hallottam egy rádiós riportot, hogy a koffeinmentes kávé sokszorosan ellenőrzött és vegyszermentes eljárással vonják ki a kávéból a koffeint.
A koleszterinszintet meg a napi legalább hat kávé emeli meg.(állítólag)
Bár ezt is nyilván a nyulaknak (!) adott zsíros étrend koleszterinemelő hatásmechanizmusának mérése- szerű vizsgálattal állapíthatták meg.

Placi ásványvizes kupakját pedig ki fogom próbálni!

PLACI írta...

Nos, jelentem, kipróbáltam a dolgokat így is, úgy is:

A szűrőpapírt gyönyörűen bele lehet vágni, nekem szinte milliméter pontosan sikerült. Viszont a legutóbbi kapszulákból már direkt nem kapartam ki annyira, így a gyári is szépen bennemaradt, szinte sérülés nélkül. Mövenpick szemes kávét daráltam meg és raktam bele, de elsőre nem tömörítettem meg kupakkal, szinte alig, és arra tettem két rétegű sima alufóliát. Nem lett rózsás a helyzet, borszasztó vizes lötty, inkább kávés víz folyt ki, meg sem lehetett inni!
Másodjára ezért jól megtömködtem a kupakkal (hagyni kell a flakonra csavarni, így könnyebb), ráadásul a már emlíett gyári szűrő volt csak simán (úgy voltam vele, ha török kávésra sikerül, nem baj), és gyönyörű, finom, zamatos, zaccmentes kávét nyertem ki!
A Quadra gépnek köszönhetően a gőzölt tejhab a tetejéről sem hiányzott! :)

Ma'ayan írta...

Bluemoon!
kicsit sem haragszom :) sőt hálás vagyok, hogy megosztottad az utántöltés tapasztalatait :)
annyira hálás vagyok, hogy én hívlak meg egy jó kávéra
addig lehet kipróbálom az ír kávét, és akkor aztán már tényleg nem hiányozhat semmi az kávézás nyújtotta örömökből :)
ja nem a kávé esetleges koleszterinnövelő hatásától tartok, hanem a tejszinétől

kaliber írta...

Placi!

Én (egyik névtelen vagyok, csak már annyi helyen vagyok regisztrálva, na ezen változtatok)nem azt írtam, hogy nem kell megtömöríteni, hanem kiskanállal megnyomkodod és utána púposra töltöd, egyébként megpróbáltam ezt a kupakos módszert a kávé ugyanolyan volt mint előtte.
viszont amit most vettem 25dekás kávét a lidlben nem valami jó minőségü (pedig a drágábbik és 100%arabica) durvára darált, ez miatt olyan vízes kávét kaptam mint te, viszont az ezeréves kávédarálóval finomabbra daráltam, sokkal könnyebb tömöríteni és egész finom kávét főzetet kaptam ég és föld közötti volt a különbség úgyhogy az sem mindegy milyen finomra van darálva a kávé.

bluemoon írta...

Éppen ma tapasztaltam, hogy tovább emelték a kapszulák árát. A most kapható csokis, mogyorós és vaniliás ára már 799 Ft. Jelenleg van akkor az alap még 699-ért, ezek a fentiek 799-ért és a bécsi klasszikusok 899-ért. A dühítő, hogy ausztriai és szlovák, vagy szlovén Aldi illetve Hofer üzletekben ezek még euróból átszámolva is lényegesen olcsóbbak. Úgyhogy aki arra jár, ne felejtsen el kapszulákból bevásárolni. Mert tömjük mi a kapszulákat persze, de az igazi azért mégis az eredeti.
A papír az aljára pedig csak akkorka kell, hogy legyen, hogy a középen ütött lyukat lefedje.
Fontos még az időnkénti kávégép tisztítás is. Nekem legalábbis bevált, mert minden tisztítás után jobb lett a kávé.

kaliber írta...

Az árakról pl: Az új vaníliás Ausztriában 1.99€=570ft, nálunk 799ft nagyon durva az ilyen árazásbeli különbség. Ahogy írta bluemoon nagyon fontos a tisztítás mind a két fajta tisztitóval a vízkő és a kávéolaj ellen, a vízkő tisztitó tablettát nem fontos a martellósat (1000ft) megvenni hanem van olcsóbb is, alio nevezetű (350ft). Valamint a víztartályt sem érdemes állandóan teletölteni ha éppen nem főzünk kávét mert a víznek is "szaga" lesz ha sokáig áll a tartályban én pl. lefedni sem szoktam.

bluemoon írta...

Kíváncsi vagyok vajon kapunk-e kielégítő választ az aldi.hu oldalról elküldött alábbi levélre. Ha megérkezik bármilyen válasz, majd közzéteszem itt.
Íme a levél:

Tisztelt ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.!

Kérem szíveskedjék érthető, elfogadható magyarázattal szolgálni arról a furcsa tényről, hogy az Aldi Magyarország a hazai boltokban a Martello kávékapszulák árát jelentősen és indokolatlanul magasabban tartja, mint ahogyan azokat az áruházlánc osztrák, szlovén üzleteiben árusítják?

Hogyan lehetséges az hogy például Ausztriában minden kávékapszula 1,99 euró (jelenleg mintegy 570.-Ft) a magyar üzletekben pedig 699-799-899 forintba kerülnek a különféle kapszulák? Hogyan lehetséges az, hogy 130-230-330 (!) forint árkülönbséggel kapható ugyanaz a termék itthon? Hogyan lehetséges, hogy 30 % eltérés van az árak között?
Mi az oka az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ilyen súlyosan hátrányosan eltérő árképzésének az ALDI üzletlánc többi tagjához képest?
Várom kielégítő válaszukat.
2012. december 6.

Névtelen írta...

Sziasztok, nekünk is van itthon ilyen. Rokonaink kint élnek Svájcban és onnan szoktuk hozzá hozni a kapszulát, mert nagyobb a kiszerelés és olcsóbbra jön van, több féle is van. (Pl. zöld kávés, koffeinmentes, stb.)

PLACI írta...

Kaliber!
Igazad volt, sőt, nem a tömörítésen múlik a "vizessége"!
Most is benne hagytam a szűrőpapírt, jól megtömörítettem, és megint vizes löttyöt kaptam! Itt az számít, hogy milyen vastag a szűrőpapír, és az enyém nagyon vastag. Nem fogom használni, a gyári tökéletes, ha pedig nagyon sérült, kicsit "törökösebb" lesz, nem baj az. :)
---------------------------------
FIGYELEM!

Szombaton Bécsben leszek, akinek kell, szívesen veszek akármennyi, akármilyen kávét a Hoferben, mert én magam is ott készülök vásárolni ilyen árak mellett! Ezért, aki szeretne, küldje el a "rendelését" a rex1872@gmail.com címemre! Ha kapok, és sikerül olyat, amennyit, akkor megbeszélhetjük, mikor és hol tudom átadni. Szóba jöhet Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Győr, Szombathely, Sopron, Tatabánya. Emailben tudunk egyeztetni.

Ma'ayan írta...

Placi!
Ez nagyon kedves felajánlás volt :)
de nekem a töltögetés bejött, pl. a Lavazza, bár szeretnék más különlegességeket is kipróbálni, lényeg, hogy finomszemcsés legyen. Pl. a Tchibo Brasil-ja, amit ajándékba osztogattak, nekem nagyon gyengécske volt, mármint a minőség, aroma, erősség szempontjából, de lehet, hogy csak azért, mert durvára volt darálva.
A tömörítésről, azért szerintem az nem baj ha kávé is van a kapszulában, nem csak a szívünk, pont emiatt jó, ha finomra van darálva, úgyhogy én megtömöm amennyire csak tudom, és az én esetemben a szűrőpapír nem nagyon befolyásol, talán krémesebb, ha csak az eredeti marad benne, és egészen sokszor lehet az eredetivel újra főzni. Azóta még jobban szeretek kávézni, pedig addig is szerettem :)
Jó kávézást mindenkinek, esetleg az ünnepeken kipróbálom, hogy egy csepp fahéjat közé csempészek :) jó kis almás sütivel :)
nesze neked fogyókúra :)

bluemoon írta...

Nos kaptam választ az ALDI-tól.

Sajnos nem oszthatom meg veletek, mert az árkülönbözet okaként megjelölt Áfa különbözőséget, mint okot az ALDI üzleti titoknak minősítette.
"Jogi figyelemfelhívás
A jelen levél és annak valamennyi melléklete kizárólag a levél címzettjének szól és üzleti titoknak minõsülõ vagy egyébként bizalmas információt tartalmazhat."

Hát emberek nem mondhatok mást, csak annyit, hogy titkos dolog az, hogy Ausztriában az áfa 10 és 20 %, Magyarországon pedig 18 és 27 %.

Én már csak azt nem értem, hogy ha az áfa különbözőségére hivatkoznak, mint az árak különbözőségének okára, mint bármilyen áreltérésnek az okára, mégis mi a búbánatért 30 % az eltérés a Hofer és a magyarországi Aldi kapszulás kávéinak ára között, miért nem csak az a 8 illetve 7 %?
Valakinek van ötlete?

bluemoon írta...

Az Ausztriából származó bio fairtrede kávéfajta A Buginda Virgin Forest Espresso rosszul van töltve, mert köpköd és olyan zaccosan jön ki a kapszulából, hogy ülepíteni kell és mégis törökös. Az ára is borsos, hiszen 2,79 Eu. de így nem éri meg árát bármennyire is bio meg fair trade ha a minősége nem fair.

Névtelen írta...

Köszönöm a tudás átadását.
Már lassan egy éve és is maszek módon tömöm amióta a 600 Ft os lélekhatárt átlépte a kávé.
Nálam a Tchibo espresso és a Lavazza suerte főleg az utóbbi jött be nagyon, finom krémes a teteje.
Tisztítást én is ajánlom mert az utóbbi időben én is már azt hittem, hogy a kávé vagy a gép rossz mert semmi crema nem volt a végén. Tísztitás megoldott mindent.
Úgy vagyok még mindig jobban járok kicsit drágább 1/4kg kávéval mint a kapszulákkal meg még mindig olcsóbb, egészségesebb mint az energiaital.

Névtelen írta...

Elolvastam az összes bejegyzést, és teljesen felvillanyozott a kapszula töltögetése. Már kezdtem azon gondolkozni hogyan szabadulhatnék meg a Martelló Cascolino gépemtől,mert már rég nem használtam a kapszula árak miatt. A kérdésem az lenne hogy a zöld tisztító kapszulát (amiből 2 db.-ot kaptunk a géphez) valaki nem próbálta megtölteni?

kaliber írta...

Az előző bejegyzéshez:

Nincs értelme azt töltögetni, egyébként szerintem nem alkalmas rá. Ha használt kapszulából nem hegyes eszközzel (mondjuk kiskanál) kaparod ki a kávézaccot akkor az alján lévő papírszűrő nem sérül meg, így még szűrőpapírt sem kell vágnod bele, vegyél egy tizes kávécsomagot utána nem kell többet venned több kapszulát csak vákumos kávét izlés szerint.

Névtelen írta...

Szerintem nem árt mindig friss papírt beletenni, mert így mindig tiszta, ízmentes kapszulába töltöl nincs az, hogy a megkeseredett papír ad valami ízt.
A zöldnek semmi értelme mert akkor lyuk van az alján így nincs ellenállása a kapszulának.
Amúgy profik azt mondják, hogy smafu a 20 bar. Nem igaz crema t csinál a gép hanem levegővel habosít, majd nézzétek meg, hogy idővel eltűnik a crema.
Ajánlom a lidl s szemes t 1kg ost.
http://www.jobbanjar.hu/kave-akciok/caffe-szemes-kave-t93102/

Igazából egy jó presszó kávéfőző lenne az igazi.

Névtelen írta...

Ma kaptam vissza szervizből a martelló gépem.
Azért küldtem még a garancia lejárta előtt, mert nekem nem volt elég forró a kávé amit készített.
Vissza küldték azzal az indokkal hogy szerintük megfelelő 80 C.-os a kijövő víz hőmérséklete.
Csak vízkőtelenítették,és kicserélték az összes gumitömítést.
A szervizes ember azt is elmondta hogy szerencsém van hogy nem ecettel szoktam vízkőteleníteni, mert az felold valamit a bojlerben és eldugítja a gépet, amit persze ők azonnal észrevesznek és emiatt a garancia is megszűnik.Csak a gyártó által ajánlott tablettát javasolja, kb. kéthavonta.
Ők pedig valamilyen savanyú folyadékkal,lehet hogy sima citromlé vagy citromsavval csinálták mert alig tudtam kimosni a gépből hogy ne legyen olyan
savanyú ízű a kávé.

bluemoon írta...

Hmmm a savanyú folyadék egyértelműen ecetre utal. Az ecetsav az alumínium felületén alumínium oxid felület képez és nem támadja meg az alumíniumot, ellentétben a citromsavval ami megtámadja az alumíniumot. Tehát a citromsav veszélyesebb az alumínium öntvény kazánokra, mint az ecetsav. A tartós savanyú íz az ecetre utal. Én mindig gyanakszom, amikor csak utalgatnak arra, hogy hmmm, az ecet valamit tönkretesz és mi azt meglátjuk... Könyörgöm, mit tesz tönkre tessék megmondani! A citromsav és az ecet is jobb, mint a többi kereskedelemben kapható vízkőoldószer, mert nem mérgezőek, olcsóbbak és könnyen leöblíthetőek.

Amit az ecet- és citromsav leold a kazánban, az maga a vízkő, ha nagyon elhanyagolt állapotban volt a kávéfőződ, akkor lemezkékben szakad fel, amit ki kell önteni a kazánból, mert nem tudja magából máshogy kiüríteni. Na ez eldugíthatja a kávéfőződet. Tehát rendszeresen kell a vízkőmentesítés elvégezni, amíg még teljesen fel tudja oldani a lerakódott vízkövet.
Szerintem.

Névtelen írta...

Valósznüleg igazad is van bluemoon!
Viszont ecetre utaló szag nem volt, ami szerintem biztos hogy ha ízében akkor szagában is érezni kellett volna.

Kísérletezgetek a kapszula töltögetésével, ha ugyan azt a kávét töltöm mint amit kotyogón főzök, akkor a Martellóval készített kávé sokkal világosabb hígabb, pedig csak a saját papírt hagytam a kapszula alján.
Igaz krémesnek tűnik a teteje és úgy érzem erősségre is van olyan.
Még az általatok ajánlott kávékat is ki akarom próbálni , vagy veszek szemest és töltés előtt frissen darálnám.

bluemoon írta...

Én a saját papírt mindig kikapartam a kapszulából és tettem bele újat, a kapszulát nagyin határozottan és keményen kell megtömni, a kávét pedig, ha erősen szereted, akkor rövid lével főzd. Amikor úgy ítéled meg, hogy még éppen nem a világos lé jön a kapszulábó, egyszerűen kapcsold ki, nyomd meg a gombot. Meglepően erős, olaszos, zamatos kávét fogsz kapni.
Ha magad akarod darálni, akkor egészen apróra kell darálnod, és nyilván a frissen darált-tömött kávéból pompás főzet lesz.

bluemoon írta...

Ja igen, az meg, hogy nem találtad elég forrónak a kávét, amiatt lehet, hogy talán hidegebb van és a csészéd is hidegebb. Melegítsd meg előtte a kávéscsészédet, mondjuk forró vizet engedsz bele, és meglásd, a kávéd se fog hamar kihűlni. Amit beleteszel a kávéba, cukrot például, az is el tudja hűteni.

Névtelen írta...

http://www.youtube.com/watch?v=SrJR-GPfhgU

bluemoon írta...

A darált kávét még egyszer át kell darálni, egészen apróra, hogy milyen legyen, azt úgy tudod megnézni, hogy kibontod az egyik gyári kapszulát és megnézed. Aztán majd újra lezárhatod kétszeres alufóliával és felhasználhatod.
A nagyon apróra, majdnem porrá darált kávéval jól megtömött kapszula erős és szép habot képező kávét ad.

Névtelen írta...

Próbálom egyszerűsíteni az újra töltést.Egy ivó joghurtos üveg szolgál tölcsérként és befogó szerkezetként.A tömörítésre egy Calciumos pezsgőtabletta dobozt használok.

http://www.youtube.com/watch?v=S3eQW7hxTss

Ma'ayan írta...

Ez tetszik, bár én nagyon leegyszerűsítettem, és parafa pezsgős dugó a tömörítőm (sajnos nem tökéletes, de majdnem (néha rátapad egy kicsi a bedöngölt kávéból, de gyorsan visszakerül a kapszulába az is :))), az elején egy lapos aljú adagolókanál aljával tömörítek, ha már úgyis a kezemben van :).
A szűrőpapírra nem rajzolok már kört, hanem csak ráteszem az 50 Ft-ost és körbevágom, le szoktam mosni, és újra felhasználom, kürülbelül 5x, az alufóliából háromrétegű csíkot hajtok, az asztal szélénél letépem, az egész csíkot ráteszem a kapszulára pont 5 kapszula fedésére elég, majd fejrefordítom és pikk-pakk körbevágom :)
Amíg az első adag kijön, addigra ráteszem a következőre is az alufóliát, mert hogy dupla presszókávét iszom, a fekete dobozos Lavazzaból - mennyei íz :)
Lassan csinálhatnánk egy klubot, ahol jókat lehetne kávézni, és az újításainkat is átadhatnánk egymásnak :) bár a film is megteszi :) a leírásnál mindenképpen szemléletesebb :)

Névtelen írta...

Nekem a vízmennyiség beállításával vannak gondjaim.Nem egyértelmű ez a leírás...

bluemoon írta...

Egész egyszerűen amikor úgy látod, hogy elég a kávé, akkor nyomd meg a ismét a gombot, amin a csésze rajz van és akkor abbahagyja, nem folyik tovább. Legközelebb meg már automatikusan ugyannnyi vizet fog átengedni a kapszulán.

Névtelen írta...

Sajnos nálam ez így nem működik...

Névtelen írta...

Most nagyon finomra őröltem és tömtem a kapszulát. Eredmény nem bírja a főző átnyomni a vizet rajta. 20 bar mese.
Rendes kávéfőzőt kell venni úgy érzem mert lassan unom a tömést meg nem mondanám igazi főzésnek a kapszulás módszert.
Pl gaggia nál kezdődik.

Névtelen írta...

Pontosan ezzel kapcsolatba akartam írni.Újra ledaráltam a kávét.Nem szabad!!!!!!!!Nem lehet lefőzni ha finomra van darálva.Most nem tömhetem meg,csak lazára.
A víz mennyiséget továbbra sem tudom beállítani.Ha valaki leírná megköszönném.

bluemoon írta...

Kedves Névtelen! MNekünk bevált az újra darálás.
A vízmennyiség beállításához írd meg, hogy pontosan milyen gépet vettél?

Névtelen írta...

Varia...

Névtelen írta...

Tömörítéshez a pezsgőtabletta tároló aljával szoktam. Pont méret.
Most vízkőmentesítettem, tisztítottam ki a főzőt, gyenguska mostanában.
Meghagyom a kapszulás gépet az asszonynak én meg örülök most a saeco hd8424 nek. :)

Névtelen írta...

Tegnap végig olvastam a kommenteket és ma már a saját töltésű kávémat iszom.Tökéletesen működik a módszer,köszönet ezért bluemoonnak. Hosszú hónapok óta kihasználatlanul állt a konyhában a kis bordó Martelló hála az egyre feljebb kúszó kávé árnak. De most újra finom lágy és krémes nedü csordogál a csészémbe.Az ára pedig töredéke az Aldi 699,-799,-899Ft-os kávé árának. Az számomra is rejtély miért kerül nálunk jóval drágábban a polcokra mint pl. Ausztriában. De rendben, legyen ez üzleti titok. Mi meg élvezzük az otthoni finom, saját töltésű kávénkat.

kaliber írta...

Az utóbbi időben szemes kávét veszek, le darálom és azzal töltöm a kapszulákat. Sokkal finomabb főzetet kapok, mint a vákumos darált kávé, arra kell figyelni nem szabad nagyon finomra darálni.

Névtelen írta...

Kedves Mindenki!

Kapszulás főzőn gondolkodom és olvasgattam - többek közt - ezt a blogot. Kicsit megzavart ez a töltögetés. Eddig úgy voltam vele, hogy kapszulás főzőt (a divaton kívül) annak érdemes vennie, aki
1) keveset kávézik, mert így nem illan el az aroma,
2) kényelmes a mindennapokban (lusta a főzéshez).
Én a második csoporthoz tartoznék.

A mindennapi kávézáshoz nekem mindig a hagyományos főzőket javasolták, mert olcsóbb a negyed illetve félkilós kávé, mint a kapszula.
Itt olvasgatva elbizonytalanodtam. Ennyivel jobban főzne egy kapszulás a hagyományos nagynyomású főzőknél, hogy megéri ez a sok macera?

Kérlek segítsetek dönteni! A kapszulatöltögetési macera a mindennapokban, vagy a hagyományos főző is elég a zamatos kávéhoz?

Köszönöm,
TomTom

Ma'ayan írta...

Szia TomTom!
Igen, számomra igen :)
Számomra az 1. szempont, és csak ez az egy van, illetve ha lehet, drága se legyen, ezért töltögetem: tehát 1. a minőség.
Én most ott tartok, ha nem ihatok géppel főzöttet, akkor inkább nem iszom.
A kapszulatöltögetés sem nagy macera, egy perccel több esetleg, mint a hagyományos, de számomra már az előkészület is hozzátartozik a kávézáshoz. Mint a készülődés a randevú előtt.
A kávézásban is a ceremónia lényeg, megállni a napi hajtásban 10-15 percre.
Ez a plusz 1 perc simán belefér :)
Üdvözlettel
Ma'ayan

bluemoon írta...

A kávéról már elég sok szó esett. A vízzel mi van? Próbálkoztatok már különféle vizekkel? Csapvíz, ásványvíz, artézi víz? Kinek milyen tapasztalata van?
Én jobb ízűnek találom a kávét ásványvízzel, de az sem mindegy milyennel. Szerintetek?

Névtelen írta...

Köszi az infókat mindenkinek, már régóta szemezek egy Martello géppel, van 15barosom, tudom hogy messze zamatosabb kávékat csinál, mint a nem nagynyomású espresso-k. csak 1 kérdésem van, hányszor lehet felhasználni 1 kapszulát?
Üdv.: Gergő

bluemoon írta...

Természetesen egyszer. Ezek kis kapszulás, egy adag kávé főzéséhez elegendő kávéval.
De ha takarékosan akarsz kávézni, házilagosan barkács módon újratöltheted. Lásd a hozzászólásokat fentebb.

bluemoon írta...

Persze ha a kérdésed arra irányult, hogy hányszor kehet újratölteni? Nos hát sokszor, nagyon sokszor... :)

Névtelen írta...

Karácsonyra barátainktól kaptunk egy Martello kapszulás gépet. december 27.-én már mentünk is az az Aldiba kapszulákért. :) Aztán rákerestem a neten és idetaláltam. Nagyon köszönöm az itt felhalmozott tudásanyagért, ma már próbaképpen lefőztem az első utántöltött kapszulát is, meglepően jól sikerült, hála Nektek. Most néztem meg a videókat és meg kell, hogy állapítsam találkony a magyar. Az ivólés tölcséres megoldás megértemli a 10.00 pontot. :) További jó KVzást miadannyiónknak a még hátralévő óévben és az újévben is!

kaliber írta...

Aldi szervíz tapasztalatok!

Kishíján betöltötte a 4évet a kis Cascolino gépünk és (3 év a garancia) egy tisztítás közben beadta az unalmast (nem nyomta át a vizet), na mondom ez kuka, de egy próbát megér felhívtam a szervízüket -Gencsapáti- hogy mégis mi lehet a baja mennyibe kerülhet a javítás és más egyéb szervizes tapasztalatom ellenére meglepő volt a válasz: mégpedig valószínüleg a szivattyúja romlott el és küldenek futárt a gépért, megjavítják ha elkészült szintén futár hozza vissza, és mindezt INGYEN teszik nekem, na mondom ilyen nincs ez nem is Magyarország garancia idő lejárta után ingyen szállítanak és javítanak valamit.

CSILLAGOS ötös a szervíznek!

bluemoon írta...

" 2016. január 22. 11:31
Bela Molnar írta...

Én a napokban szereztem be egy Verona gépet , a régebbi nagy gőzölőset . Nagyon szuper kávét főz , és az itt olvasottak után fogtam egy lefőtt kapszulát kimostam egyszerűen csak belehajtogattam egy filteres teát és lefőzte szépen a teát is :) azóta a gép mellett van egy tiszta kapszula ilyen célra :D "

Más oldalra sikerült a hozzászólást elküldeni, de Molnár Béla ötlete mindenképpen megéri, hogy ide is bemásoljam, hadd legyen együtt a többi sok jó ötlettel!

Unknown írta...

Sziasztok. Engedjetek meg, hogy megosszak egy altalam hasznalt praktikat. En is toltogetem a hasznalt kapszulakat, ha olyan kedvem van. Annyi a kulombseg az en modszerem es az itt olvasottakehoz kepest, hogy en nem hasznalok mar filterpapirt alulra hanem egy alu italosdoboz aljabol meretre vagott, majd varrotu es csavarhuzo markolatanak segitsegevel kalapalas szeruen kiluggatott lemezket nyomtam egy kapszula aljaba. Pezsgotabis doboz segitsegevel jol beleillesztettem a helyere, ezutan mar csak a kv val valo megtoltes es a dupla alufolia tartozik a napi rutin koze. Remelem hasznos lesz egyeseknek. Jo kavezast mindenkinek. Udv Dani

Névtelen írta...

Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy mi a különbség a Martello kávéfőzők között. Van ugye a Cascolino, a Qudra vagy a régebbi kockaalaku amin elől van három gomb. Melyiket érdemes venni? Most Cascolinot találtam vadonat ujat 7000-ért a kockaalakut kicsit használt de nagyon szép 8000-ért. A quadraról nem tudok semmit. Előre is köszönöm válaszotokat. Üdv Marika

bluemoon írta...

Nekem van kocka alakú és Cascolino is, én a helyedben a kocka alakút venném meg. A quadra ugyan régebbi, de szerintem sokkal jobb.

Unknown írta...

Ha a kapszula újratöltésre ennyire rá vagy izgulva, akkor szerintem sokkal jobban járnál a tchibo gépével, aminek ugyan nagyobbak a kapszulái, viszont műanyag szűrő van benne alul és felül is, ami sokkal könnyebbé teszi az újrahasznosítást.

Unknown írta...

Sziasztok,nekem olyan gondom lenne,hogy cascolinó típusu kávégépemnek eltörött a zöld üres kapszulája.Ha esetleg tudjátok hol lehet ilyet beszerezni,megköszönném,nem találok semmit a neten.Polákné Andi

herpa írta...

Sziasztok.Nekem az új Martelló kapszulák okoznak gondot.Sokszor mellette megy a víz és nem a kapszulán keresztül.az alsó tálcában több a víz mint a csészében.Másnál van ilyen probléma?

Kiss-Samu Krisztina írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

bluemoon:

Jézusom...
Szopogassál inkább jégkockát,az olcsóbb...
Ja nem, mert be kell dugni hozzá a fagyasztó ládát.

Anita írta...

Sziasztok, én is a zöld kapszulát keresem, nem tudjátok hol lehet beszerezni?

Névtelen írta...

En csak azt szeretnem kerdezni, hogy melyik marka reklamja volt az olcso es finom szlogen?
Beugrott maga a reklamszoveg, de sehogy sem tudom felidezni, mi volt a marka....... Nagyon idegesito egy dolog, ha tudjatok kerlek ne tartsatok magatokban!
Nagyon koszonom elore is!:)