Életvezetési tanács

Két barátnő beszélget egy kávé mellett:
Óh, drágám - mondja az egyik- a lányom annyira jól ment férjhez, hogy irigylésre méltó sora van! A férje egy angyal, jól keres, mindent megcsinál otthon, a lányomnak ágyba viszi a reggeli kávét, megcsinálja a reggelit, elindítja a gyereket az iskolába, megfőzi a vacsorát, elmosogat, kimos, kitakarít, elkíséri a lányomat vásárolni- szóval egy tünemény a vejem!
Ah, szívem - így a másik-ne is mondd! Bezzeg az én fiam! Hát ő nem nősült valami jól! Nem elég, hogy a fiam jól keres, otthon a felesége nem csinál semmit, ágyba kéri a reggeli kávét, a fiamnak kell megcsinálni a reggelit, ő készíti még a gyerek tízóraiját is,neki kell megfőzni a vacsorát, persze, mos, takarít, mosogat, és ez még nem elég, még vásárolni el kell kísérni a feleségét!



Nem ostobaság, hogy két embernek, aki összetartozik, mindent meg kell beszélni. Az együttélés számtalan apró - és nagy- buktatókat rejt. Nemcsak a szerelmes pillanatok sorozata az élet.
A közös lakást ki kell takarítani, a mosógépet, mosogatógépet be kell rakni, el kell indítani, és ki kell szedni, a ruhát ki kell tergetni, be kell szedni, ne adj isten ki kell vasalni és mindent a helyére tenni.
A lakásban a szennyesruha kupacokat kerülgetve lassan eszünkbe jut, hogy miért is mosott anyánk otthon örökké, miért is volt, hogy nem tudtunk úgy bemenni a fürdőszobába, hogy ne dolgozott volna bent a mosógép...

A hűtőszekrényből ki kell szedni, azt amit pár hete betettünk, és az azóta szépen belerohadt.

Meg kell tanulni, hogy a hűtőbe sem befelé, sem kifelé nem magától kerülnek a dolgok, már nincs rajtunk kívül más - mondjuk előbb említett anyánk- aki mindezt helyettünk megcsinálja. És bizony fájdalmas dolog a méregdrága ételt- amit két hete azért vettünk meg, hogy majd megesszük, aztán mégse került rá sor- most meg ki kell dobni, mert megpenészedett, megbüdösött, megromlott.
És bizony fájó dolog, ha kiszámoljuk, hogy fizetésünk hány százalékát is dobjuk most ki a szemétbe.

És persze a szemetet is ki kell vinni.
Kettőnk közül valakinek.
Meg a porszívót is kezelni kell, kettőnk közül valakinek.

Nagyon fájó dolog az, ha úgy érzem, hogy csak én vagyok a valaki, én csinálok mindent. Még fájóbb, ha mind a ketten így érezzük. A legfájóbb pedig az, hogy ennek ellenére otthon mosatlan van, szennyes hegyeket kerülgetünk, a szárítón ott van a múltheti mosás eredménye, a padlón por és szemét van, az étkező asztalon pedig mostalan hegyek tegnapról, vagy tegnapelőttről...
És ekkor valakinél elszakad a cérna, jön a 'mert mindent nekem kell csinálni, te semmit se csinálsz itthon...'

Eljött az idő, hogy leüljünk és megbeszéljük kinek mi fáj.
Indulat nélkül, tárgyilagosan.
Ha nem megy az, hogy mindenki megcsinál minden elébe kerülő dolgot, hogy aki éppen otthon van, az hozzákezd és elmosogat, kimos, kitereget, megpucolja a koszos ablakot, és ha a másik van otthon, ugyanúgy megcsinálja, mert ha mindig minden akkora lesz koszos, poros, szennyes, amikor én vagyok otthon, akkor ez nem járja.
Akkor fel kell osztani a munkát.
Legyen felelőse a konyhának, a fürdőszobának, a mosogatásnak a porszívózásnak a felmosásnak és a mosásnak.
Ebben az esetben is alapból elvárható, hogy mindenki fogja a tényérját a poharát az asztalról, és tegye bele a mosogatóba, és engedje tele vízzel, hogy ne száradjon bele a maradék, a szennyest tegye be a szennyestartóba, a kádat mossa ki maga után, a WC-t hagyja tisztán maga után, és az étkezőasztalon ne hagyjon maga után se ételmaradékot, se mosatlant, se egyéb más oda nem is való dolgot.

Kedves olvasó, életvezetési tanácsunkat olvasta.

Ti hogyan csináljátok?