Van nekem egy másik blogom is, amit csak azért kezdtem írni, hogy a családi receptjeink egyben legyenek, hogy a gyerekeimnek ne kelljen keresgélni, ha a túrógombóc recept kéne nekik, és nem érnek el telefonon éppen.
Nem is nagyon törődtem vele örültem, hogy 14 ember olvasómul szegődött, örültem a kevéske kommentnek, és passz.
Ma a Dadus blogján láttam egy olvasó megjelenítőt, és gyorsan csináltam magamnak is egyet ide, erre a blogra. Aztán eszembe jutott, hogy a Konyhai kezdetekre is kéne egyet tenni, hogy lássam, olvass-e azt valaki egyáltalán?
Mikor itt örömködtem a látogató-megjelenítő programnak, jött Commandante és kérdezi, hogy mi ez a nagy öröm? Mutatom neki, hogy mit ügyeskedtem, mire ő értetlenül: De hát miért nem nézed meg a blogod statisztikáját? És megmutatta, hogy melyik gombot kell megnyomni. ( Igen, ott fent, az utolsó, amire rá is van írva statisztika...)
Megnyomtam, és leesett az állam.
A "receptes füzetem" magasan és kiemelkedően olvasottabb, mint ez itt. Itt napi 20-30 oldalletöltés- és én ezzel is nagyon elégedett voltam, hiszen minden hírverés nélkül találtatok meg, és maradtatok olvasók, és szinte senkit se ismertem blog előttről.
Ott napi 110-180 valós, olvasós látogató.
Havi három és fél, négyezer olvasó.
Nahát! Észrevétlenül gasztroblogger lettem?!
És még valami nagyon érdekes.
Tudjátok mi volt a legkeresettebb receptem?
Sose találnátok ki!
A kelkáposzta főzelék.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése