A reggel a vívódás jegyében telt, a fiúk nem tudták eldönteni, hogy mi illik a bundáskenyérhez.Hideg tej, vagy forró tea. Aztán ahogy asztalra került az átlényegült szárazkenyér, a kérdés is eldőlt. A tengerparti kilátás. Az illik hozzá. De az nagyon!
Aztán a délelőtt a várakozás jegyében telt el. Vártuk a hivatal emberét, aki kijött a messzi városból, hogy a búvárbázis felfújható, katonai gyártó által levizsgáztatott, bekalibrált, igazolt paraméterekkel rendelkező motoros hajóját bevizsgálja. Hogy jó-e? Tényleg lehet-e annyi személyt szállítani vele, mint amit a papír garantál.
Ehhez kellett 12 személy. mindannyian szépen beültünk a csónakba, és a hivatal embere vezényelt, hogy a jobb oldali emberek szépen álljanak oda a bal oldalon ülők elé. A hajónak persze esze ágában sem volt sem megrogyni, sem megbillenni. Aztán a fele népet kiterelték a hajóból, a súlyosabb egyéniségek kivételével. Az utasítás szerint ki kellett engedni a hajó egyik rekeszéből a levegőt. Teljesen.Mi meg ott ültünk a hajó szélén a leengedett hurkán. És mentünk egy kört. Közben a tulaj magyarul biztosított minket afelől, hogy a hajó szépen kiegyensúlyozta magát, mert membránok vannak a kamrák között, mert ez egy katonai típus. Nem mintha féltünk volna, sőt a hivatal embere is, már a hajóút alatt kivette a mobiltelefonját a vízhatlan ládából...
Nagyon elégedett volt, még most is a papírokat írogatják.
Én meg úgy gondoltam, lehet, hogy szakmát váltok.
Amikor jöttünk ki, a parton, a horvát tolmácsnak mondtam is, hogy szóljon már a majsztrónak, hogy ha gondolja, a hivatal szerződtethet engem hivatásos balansznak, és akkor majd én megyek vele mindenhova. Nálam jobban senki se tudja kiszűrni a gagyi hajókat. Csak valami tisztes fizetést intézzen el nekem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése