A ló és az ő túlsó oldala...

Mindenesti sorozat. Kerül benne egy tyúk, amit élő paraszolvenciaként akartak átadni, de nem fogadta el a címzett. Szaladgált kicsit lobbyban, senkinek nem kell, majd ez a tyúk valami kalandos úton elkerül a az erdélyi falusi, volt kórházi karbantartó lakásába, ahol a rosszgyerek fiú örömmel pártfogásba veszi és elkezdi pátyolgatni.
Majd hazatér a család feje, kiadják neki az ukázt, hogy készüljön az ebédhez. Ekkor szembetalálkozik a saját lakásában az élő tyúkkal. Látszik a fejében a gondolat,a világ legtermészetesebb módján már veszi is elő a nagy kést.
Mindenki tudja, hogy a tyúknak annyi, belőle kitűnő leves lesz.

És ez így van rendjén. Szerintem. A tyúkot azért tartjuk, hogy megegyük. Vagyunk sokan, akik csak bontott csirkeként ismerjük, de a magyar lakosság nagy része még mindig az udvaron kapirgáló jószágokból főzi a vasárnapi húslevest, vagy tyúkpörköltet.

Erre a vége főcím után ki van írva, hogy "a filmben szereplő tyúknak nem esett bántódása."

Hogy mi van?
Hát tán élve kéne megenni?

Már megint átestünk a ló túlsó oldalára. De nem is. Nem a túlsóra...
Már a hasa alatt vagyunk.