2009. november 24., kedd

Báli és egyéb események

Valamikor réges- régen ilyenkortájt Jogászbálra készültünk. A szezon első bálja volt mindigis a szegedi, egyetemi jogászbál. Na, nem mindig sikerült nagyon jól, mert egy-egy hétközbeni véletlen összejövetel időnként sokkal fergetegesebb volt, mint egy bál, na de valljuk be ahhoz nem is öltöttünk nagyestélyit.
Zatán mégis milyen nosztalgiásan emlékezgetek itt a jogászbálról. Pedig csak az időpont a Katalin -nap közeliség miatt jutott ez az eszembe.
Meg az is, amikor már végzett jogász voltam, visszajártunk a bálba, és volt olyan, hogy a lakk tűsarkúmban térdig süppedtem a hóba, amikor leszálltam a vonatról. Pedig napos ősz volt, amikor két nappal korábban elindultam, de mire hazajöttem, már szakadó hóeséses tél volt, hófúvással.

Most meg szalagavatóra készülünk. Na de nem ám szalagavató bálra!Nem, nem! Mert a szalagavató a Nemzeti Sportcsarnokban lesz. A szalagavatós ifjúság a küzdőtéren, a bámész rokonság meg a nézőtéren.

A meghívón az áll: megjelenés alkalomhoz illő öltözékben.

Hmmm. Az iskolai tánc nagyestélyis, frakkos keringő lesz. Igen jól látod: frakkban lesznek a fiúk.

A tavalyi képeket látva az iskola honlapján, a nevelőtestület is táncolni fog, farmerban pulóverben.
A néztőtéren pedig néhol öltönyös férfiak, meg pulóveres nők. Sehol egy szmoking, egy sötét öltöny, egy estélyi ruha, egy kisestélyi, vagy akár egy koktélruha.

Hát akkor milyen is lesz az alkalomhoz illő öltözék?

Egyszerűbben: Nincs egy rongyom, mit vegyek fel?

1 megjegyzés:

Lina írta...

OFF:
köszönöm a névnapi köszöntést:-)))))))))))