Golop

Ma ismét felmentünk Commandante szüleihez Golopra, merthogy elkezdett érni a szőlő... És azt meg kellett kóstolni. Meg persze megnézni az édesapját, aki a múlt héten porckorongsérvvel dőlt ki, de mostanra már - ha fájdalmak közepette is, de újra tud menni.
Szóval a hegyen minden rendben van, és odafelé az úton találtam egy kiskutyát.
Ott ült az út szélén.
Szépen visszatolattunk hozzá, kiszálltam, és a kiskutyát felvettem. Nagyon csinos kis jószág volt, és nem volt kétséges, hogy nem hagyjuk ott az út szélén. Már éppen indulni akartunk, amikor két tacskó-szerű kis jószág hangos ugatással rohant felénk. Egyértelmű volt, hogy a kiskutya az övéké. Jobbnak láttam gyorsan letenni, ők meg örültek egymásnak. Az anyakutya megszoptatta, aztán odajöttek hozzám mind, megvakargattam a fülük tövét, és kérdezgettem a kutyamamát, hogy elvihetem-e a kiskutyát. Commandante közben hallgatózik, és azt mondja, hogy arrébb még kiskutya hangokat hall. elindultam megnézni a hangok gazdáit, mire a két nagyobb kutya, otthagyva a kiskutyát, ismét hangos ugatással indult vissza, oda ahonnan jöttek. Az út túloldalán egy dűlő úton ott poroszkált még további három kiskutya. De sokkal kisebbek, mint amit először láttunk, és tök fekete mindegyik. No ezeknek is nagyon örültek a szülők, és mindannyian elindultak lefelé az úton, ellenkező irányba, mint ahol az első kiskutya volt. Otthagyták.
Az meg csak állt tanácstanalul...
Közben jött egy fickó biciklivel felfelé az úton, és azt mondta magáról, hogy ő jól ismer itt mindent, de ezeket a kutyákat még nem látta errefelé. Itt a közelben nincs ház se, meg a faluban se ismer ilyen kutyákat. Vigyük csak el azt a kiskutyát, ő meg elviszi a többit, mielőtt elüti egy autó őket.

Az összes kutya jól tartott, emberhez szokott, barátságos, kedves jószág volt. Nem is merek belegondolni, hogy kerülhettek ezek a kutyák oda, minden lakott településtől kilométerekre...

Na mi ezt a kiskutyát szépen betettük egy csomagtartóból elővarázsolt dobozba. Útközben mondtam, ha nem kell a kiskutya a szülőknek, akkor hazavisszük. A Kiskutya szépen megült a dobozban, tisza, szép okos kiskutya volt és jó kiskutya szaga volt. Nem félt, nem sírt, nem szűkölt, örült a simogatásnak, az utazásnak.
Majd nemsokára megérkeztünk Commandante szüleihez, egy korábban vásárolt görögdinnyével, meg egy kiskutyával.

Mivel már korábban tájékoztattuk őket a kiskutyáról, így a meglepetés csak annyi volt, milyen csinos kis jószág tényleg. A meglévő - korábban szintén talált kutyát- megkötötték, mire odaértünk, hogy a kicsinek ne eshessen bántódása, a teraszra betettük, kapott enni, inni, így az eb jól érezte magát azonnal. Jött-ment, szunyált, délután velünk volt a kertben, és élvezettel tűrte, hogy simogattuk a puci kis kutyahasát.
Persze ottmaradt az ebecske, és nagyon elégedett volt a helyzettel mindegyik fél.
Nekem meg megamaradt a jó érzés, hogy találtam egy kiskutyát...

Ezt itt: