2009. április 1., szerda

Kereskedelmi és Hitelbank

Az úgy volt, hogy amikor nyitott nálunk a Kereskedelmi és Hitelbank egy fiókot, elsőt a városban az OTP után, még rendszerváltás környékén, akkor én gyorsan kötöttem velük egy pénzforgalmi bankszámla szerződést, letéti számlával kiegészítve. Örültem, mert az egyeduralkodó, és ennek megfelelően akkor még közel sem ügyfélbarát OTP karmai közül kikerültem.
Aztán szépen elkezdték emelgetni a díjakat, és mostanra azt vettem észre, hogy havi kétszer 4400.-Ft. azaz 8800 Ft. számlavezetési díjat számolnak fel. Az ördögbe is, ennek már fele sem tréfa, és a nagy baj, hogy már a büdzsé sem engedi meg, hogy évi százezres nagyságrendben dobáljunk ki pénzeket az ablakon. Nosza szétnéztem a piacon, és gyorsan rájöttem, hogy a versenytársak sokkal olcsóbban vállalják a számlám vezetését.
Utolsó próbálkozásként a K&H honlapon is keresgéltem, és mit látnak szemeim, nem havi 8800.-Ft. a számlavezetési díj, hanem már 990 Ft.-ért elvezetik a két számlát!
Megáll az eszem. És nekem erről még csak egy nyavalyás értesítést se küldtek, hogy kedves ügyfelünk, értesítjük, hogy sokkal olcsóbban vezetjük a számlákat, mint amire Ön volt kegyes velünk szerződést kötni. Nem. Letojták a fejemet, és beszedték az irdatlan pénzt. Tőlem, a hűséges, két évtizedes, megbízható régi ügyféltől. És soha egyetlen alkalommal se tettek a számlakivonat mellé olyan tájékoztatót, hogy a vállalkozói számlák körében milyen újdonságokat ajánlanak. Tájékoztattak mindenről, sportkocsis tücsök, kicsi kamat kicsi tánc, hülye sapkás bolond fickó, emelésben megroppant derekú táncos, meg a fene se emlékszik még milyen reklámcédulákkal tömték tele az egyenleg értesítős borítékjaimat.

Azonnal berohantam, és kértem szerződésmódosítást.
Az üzletági vezető mosolyogva mondta, hogy hát a hirdetmények nyilvánosak, és az ügyfél dolga figyelemmel kísérni az ott adott ajánlatokat...
Én bolond, azt hittem, hogy a bankok valamilyen szinten legalább a saját ügyfelüket nem verik át. Pedig dehogynem. Csak azokat. Mert belőlük élnek.

Na szóval mondtam, hogy módosítunk! És nem volt elég a megrázkódtatás, hogy eddig éveken át átvertek, de most még sajnálkozva közli az ügyintéző, hogy a szerződésmódosítás díja bankszámlánkánt 10.000.-Ft.
Hogy mi van??
És tessék mondani, a felmondás mibe kerül?

Azért nem kell fizetni, de a tárgyhavi díjat ki kell fizetni.
Azaz ma elseje van, tehát az egész április hónapra jutó 2x4400 Ft.-ot kiszámlázzák.

Úgyhogy leürítem a számlákat, és hónap végére felmondom a számláimat a Kereskedelmi és Hitelbanknál.


Néhai apósom jutott eszembe, aki még a háború előtt azért vette ki a gyára és üzlete minden pénzét egy bankból , mert amikor az ügyintéző bénáskodott valamit az adott utalás körül, akkor a ceruzájával ütemesen kopogott a pulton, várakozás közben, és a banki alkalmazott rászólt, hogy tessék abbahagyni,mert idegesít. Erre volt a válasz az, hogy akkor tessék szíves abbahagyni az utalást, és azonnal kifizetni a számlámon levő összes pénzt, mert máris viszem innen az egészet, mert a világért se venném a lelkemre, hogy én, mint ügyfél, Önt idegesítsem.
Azt már csak én gondolom - néhai apósom temperamentumát ismerve-, hogy nem volt ez ilyen halk szavú megbeszélés...

3 megjegyzés:

s@só írta...

Húúúúú, a rabló betyár banditái....
Hasonló ok miatt váltottam TV szolgáltatót mostanság. FiberNet kábel helyett, T-Home tányérosra félárért... hát valahol húzni kell a nadrágszíjon :((

bluemoon írta...

Nem lehet itt már lazsálni, mindent, minden évben újra kell kötni. A hülye szolgáltatók azt hiszik, hogy az új kötésekkel dicsekedve bárki elhiszi nekik, hogy milyen jó szolgáltatók. Csak közben a régi tisztességes, jó ügyfeleiket vesztik el. Kíváncsi vagyok mikor jut eszébe valakinek azt megszámolni, hogy összesen hány létező előfizetője, ügyfele van egy egy cégnek. Mert az a döntő.
Persze én voltam a hülye, csak ez egy kicsit sokba került nekem. Mint ahogy én voltam a hülye az externettel is, amikor 8 évet töltö9ttem el azzal, hogy az ő hűséges előfizetőjük voltam.
A bizalom meg odaveszett. De így van rendjén.
Talán csak a Budapest bank az, aki a régi ügyfeleinek is ugyanazt a kedvezményeket adja, mint az újaknak. Már ha hinni lehet Emesének....

s@só írta...

Emese...(?) aranyos kiscsajszi.
Én már senkinek nem hiszek, semmit. Mind a vérünket szíjja.... Nem így látod? Évente újrakötöm például az Allianznál a kötelezőmet, mert a hűséget kutyába se veszi, (nem csak azok, a többi sem), de még mindig náluk érzem magam a legjobban. Hát. Ilyen röghözkötött jobbágylelkek vagyunk. Én legalábbis...