Tévé

Reggeli tévé műsor, napi betevő borzasztó.
Két 19 éves fiatal leütött és kirabolt egy harmadik fiatalt. Elvették tán a mobiltelefonját. A reggeli műsorvezetőnő a maga kíméletlen és ostoba módján, mint egy szívós pióca akaszkodik a témán, és faggatja az áldozat anyját. Közben látjuk az összevert gyerek fejét, az arcán, a száján a sebet.
Gyűlölöm ezt a fajta szenzációhajhászást, hogy szegény áldozatot alázzuk meg még jobban, tárjuk ország világ elé a baját, vájkáljunk sebeiben, a lelkében, törjük még jobban össze. Nincs kegyelem, nincs kímélet, a valamikori miniszterelnöki szóvivő kifacsarja az aggódó anyából az utolsó könnyet is.
Az anya azonban,- amikor már kifogy a szuszból a kérdező, és nem tudja hatodszor is megkérdezni ugyanazt, más szavakkal,- felemeli fejét és azt mondja:
Akarok még valamit mondani. Amikor a fiam véres fejjel letámolygott a buszmegállóba, és az ott, buszra váróktól segítséget kért, kérte, hogy hívjanak rendőrt, és kért egy telefont, hogy legalább ő telefonálni tudjon, senki nem segített, senki nem hívott rendőrt, és senki nem adott egy telefont, hogy telefonálhasson. Arra hivatkoztak, hogy jön a busz, és nem lesz idő telefonálni. És amikor tényleg jött a busz, akkor fel is szálltak rá, és otthagyták a vérző sebesült fiatalembert.
Egy külföldi sietett segítségére, adta oda a telefonját, és hívták a rendőrséget.
Mindez Magyarországon, Budapesten, 2009. március végén, egy este, 10 óra körüli időben, egy forgalmas csomóponton, a buszmegállóban, ahol több mint öt ember várakozott.

Oh , Balkán, de szeretnénk utolérni!