Balaton

Régen jártam arrafelé. Jó húsz éve volt, hogy vagy két évet Balatonfüreden éltünk, és aztán is minden évben heteket töltöttünk a Balatonnál. Aztán ebben az évezredben már alig sikerült lejutni, de az utóbbi években azért legalább egy napra igyekszem minden évben lemenni. Villámlátogatások ezek, de nyáridőben jól szoktak sikerülni.
No, az idén október elején került rá sor, tárgyalásra kellett mennem arrafelé. Visszafelé akartam egyet sétálni Siófokon, inni egy kávét, egy sütit enni, ejtőzni egy szép napos teraszon, a víz mellett.
Álmomban. Peersze.
Jelentem a Siófoki szálloda-soron nemhogy nyitva nem találtunk egyetlen egy kávézót, éttermet, fagylaltozót, de sok helyen még be is voltak deszkázva az ajtók ablakok. Maga a szállodasor meg lepusztult, betontömbös, szocialista, panel építmények sora. Úgy látszik csak az idő múlása szépítette meg az emlékeimben ezt a részt is. Szerintem a Balatont is összement, mert a parton széles, iszapos, dzsuvás, büdös partszakasz, a víz meg valahol ötven méternyivel beljebb.
Két három autót láttunk, amiből éppen pakoltak ki, nagy öltönytartókkal, fogason lógó kosztümökkel kászálódtak ki néhányan.
Hát nem tudom. Minek mennek oda emberek, ahol csak az a szálloda van nyitva, ahova éppen mennek? Máshol meg a pusztulat.
Nagyon leáldozott a Balaton szerencse csillaga. Kihalt, szegényes.
Az meg hogy drága-e , nem is tudhatom, mert pénzt sem tudtam költeni, még egy kávé erejéig se.