Aki hallja, adja át

Üzenem Lappának, hogy a blogja nem ismer fel, nem enged belépni, nem fogadja el se a felhasználó nevemet, se a jelszavamat, se az e-mail címemet. Addig-addig újította a blogját, hogy kívül rekedtem.
Ha szándékos a dolog, akkor annyi, de ha nem, akkor maradnék az olvasók között.
A korábbi e-mail címe nem él, visszajön az oda címzett levél, így még csak panaszkodni se tudok nála...

Sic transit gloria mundi

A régóta olvasott nagynevű bloggerek elcsendesedtek, alig írnak, ha írnak is -semmi különös... Hova lett az érdekfeszítő stílus, a mondanivaló, az izgalmas történet, a szerelmi szál, a családi konfliktusok kibogozása, hova lett az élet a bejegyzésekből?

Athina két-három sorokban titokzatos hangokat, félmondatokat tesz közzé, letiltott kommentelési lehetőséggel. Neki december közepétől január végéig van mentsége, vizsgaidőszak van. Róla a twitterről lehet hallani.
Antibaby éttermeket, filmeket ismertet, -neki is van mentsége, kiegyensúlyozott, boldog házasságban él, kedvére való munkahelye van.
Gus csak zenei listákat tesz közzé, pedig Londonban van, és alig tudni róla valamit. Nem, nem tudom mi a mentsége...
Zorcsiról (kicsi malac) havonta általában csak egyszer ír az anyukája, az ő mentségük az, hogy a gyerek rendben van, és boldogan élik az életüket.
Myreille is ritkán és keveset ír, az ő mentsége a Moksa.
MetaHari ritkán és keveset ír Londonból, az ő mentsége a sok munka.
theitalianjob megszűnt italiannak lenni, hazaköltöztek.
mimke alig-alig ír, az ő mentsége is a boldog párkapcsolat
JogIQ abbahagyta ezt a blogot, már meg sem található, saját rovata van a hvg.hu-n ami a blogjára mutat ugyan, de a blog nincs meg.
s@so képeket ír, amik ugyan szépek, és kifejezőek, de én olvasnék is tőle,
Lina alig kezdte el, abba is hagyta...

Pedig én ezeket a blogokat szerettem olvasni.

Úgy tűnik, így múlik el a világ dicsősége...

A többiek, zoli, Lappa, sparrow, nefi, thia, sunny, IO, Ági, közgáztanár adják a napi olvasnivalót.

A blogger lét rejtelmei

Van nekem egy másik blogom is, amit csak azért kezdtem írni, hogy a családi receptjeink egyben legyenek, hogy a gyerekeimnek ne kelljen keresgélni, ha a túrógombóc recept kéne nekik, és nem érnek el telefonon éppen.
Nem is nagyon törődtem vele örültem, hogy 14 ember olvasómul szegődött, örültem a kevéske kommentnek, és passz.
Ma a Dadus blogján láttam egy olvasó megjelenítőt, és gyorsan csináltam magamnak is egyet ide, erre a blogra. Aztán eszembe jutott, hogy a Konyhai kezdetekre is kéne egyet tenni, hogy lássam, olvass-e azt valaki egyáltalán?
Mikor itt örömködtem a látogató-megjelenítő programnak, jött Commandante és kérdezi, hogy mi ez a nagy öröm? Mutatom neki, hogy mit ügyeskedtem, mire ő értetlenül: De hát miért nem nézed meg a blogod statisztikáját? És megmutatta, hogy melyik gombot kell megnyomni. ( Igen, ott fent, az utolsó, amire rá is van írva statisztika...)

Megnyomtam, és leesett az állam.

A "receptes füzetem" magasan és kiemelkedően olvasottabb, mint ez itt. Itt napi 20-30 oldalletöltés- és én ezzel is nagyon elégedett voltam, hiszen minden hírverés nélkül találtatok meg, és maradtatok olvasók, és szinte senkit se ismertem blog előttről.

Ott napi 110-180 valós, olvasós látogató.
Havi három és fél, négyezer olvasó.

Nahát! Észrevétlenül gasztroblogger lettem?!

És még valami nagyon érdekes.
Tudjátok mi volt a legkeresettebb receptem?

Sose találnátok ki!

A kelkáposzta főzelék.