2010. április 25., vasárnap

Újra itthon

Hát hazaértünk.
Tegnap még azért volt egy kis történés. Már vacsora után voltunk, Bunnyék mindenképpen kártyázni akartak, Commandante köszönte szépen, inkább online meccset nézett, én kötélnek álltam. Valamikor, jó tíz évvel ezelőtt még a Szabadság Úszóházon a csajokkal ez mindennapos elfoglaltságunk volt, mert amikor a gyerekeink már akkorácskák lettek, hogy nem kellett örökké szemmel tartani őket, nekünk is el kellett valamivel foglalni magunkat. Így hát szépen leültünk, és elkezdtünk kártyázni. Hogy ne tűnjön annyira fel, hogy pletykákat terjesztünk, és közben italozunk...
Tizennégy lapos römi volt az is, ez is. Így aztán belejöttem, mint kiskutya az ugatásba.
Már végre éppen jó lapjaim voltak, amikor egyszer csak azt veszem észre, hogy az asztal a szemem magasságába emelkedik, és a következő másodpercben iszonytató erővel a falhoz csapódik a koponyám.
Én meg mint egy hátára fektetett teknősbéka kapálózok a végtagjaimmal.

A döbbent csend után ott állnak fölöttem a többiek, és nem is tudták mit tegyenek. A széket nem tudták alólam kihúzni, engem nem mertek mozdítani se - hála a sok sürgősségi orvosi sorozatnak- , hogy hátha eltört valamelyik csigolyám. Mondtam, nekik, hogy nem kéne engem így hagyni, mert roppantul kényelmetlen ez a helyzet nekem, hogy alattam a kitört lábú szék, a fejem a falnak szorulva, az állam a mellkasomnak szegezve, szóval szeretnék innen felállni.
Aztán már csak röhögtünk, bár az én mosolyom nem volt annyira őszinte.

A nagy röhögés közepette nekem mégiscsak egyedül kellett feltápászkodnom, de a többiek segítőkészségnek hála, azonnal toltak alám egy ugyanolyan széket.
Mondtam, hogy nem kéne erőltetni, mert még ennek is tőből kitörik mind a két hátsó lába, mint ennek itt az előbb. De hát nem volt másféle szék. Csak ez a legolcsóbb fajta nyavalyás műanyag kerti szék.
Na innentől kezdve szorosan a falnak vetettem a hátam, és meg sem mozdultam a széken.
A fejem piszokul fájt, meg a nyelvem, amit megharaptam- de szerencsére csak meg, és nem el.

De a partit megnyertem, mert a kártya még sorba szedve, szépen ott volt a padlóra téve, merthogy csak akkor engedtem el, amikor próbáltam feltápászkodni.

Még jó hogy vittem magammal egy hengeres nyakpárnát, mert másképp aludni sem tudtam volna. Egyrészt mert fájt a fejem, másrészt, mert ott ahol bevertem a falba, ott ellapult a fejem, de közvetlen mellette meg nőtt rajta egy púp, és azon billegtetett fejjel mégsem lehet aludni.

A fejem még most is fáj. És persze azon izgulok, hogy ne legyen semmi bajom.

De vezetni szerencsére nem nekem kellett, én boldog, szunyókáló utas voltam egész úton.

Itthon meg a jó hír várt.
Hát lássuk mire mennek a több mint 68 százalékkal!

5 megjegyzés:

Zombinyusza írta...

"Akkor kellett volna kiverni a poharat a kezedből..." by G.R.
:D:D:D:D

Névtelen írta...

semmi előzmény? csak reccs?

kgtan

Feri írta...

hahó! azért remélem élsz még!

Feri írta...

Feri = közgáztanár
:)

bluemoon írta...

Tudtam én a kgtan-ból is rögtön:)
Élek még, persze, egyelőre nyoma sincs a dura alatti bevérzés bármilyen jelének :-))
Dolgozom, minden nap tárgyaláson vagyok, ma vidéken voltam, minden nap késő estig ügyfelezek. Szóval jól vagyok, csak már este nem akarok számítógépet se látni.
De nagyon köszönöm az aggódást, és az érdeklődést. Közvetlen hozzátartozómat is megbíztam, hogy szoros megfigyelés alatt tartson, és ha úgy találja, hogy megváltozott a viselkedésem, vagy bolondságokat beszélek, akkor azonnal vigyen az ügyeletre.
Na, akkor azért be akart vinni az ügyeletre, amikor arról győzködtem, hogy a nyerő párt mégse érte el a kétharmados többséget, mert hiszen nem érte el a 75 %-ot. Akkor tartott egy rövidke számtan órát, és amikor beláttam, hogy a kétharmad és háromnegyed között azért van különbség csak annyit jegyzett meg, hogy "te tényleg nagyon beütötted a fejed". :D